Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)

A Széchenyi utca alsó szakaszának iparos, kereskedő- és polgárházai (az ún. Centrum-tömb épületei)

ható külsejével ma már kevéssé illeszkedik a megújuló belvároshoz. Az áttervezés érdekessé­ge, hogy ugyanaz a tervező' formálja most át az épületet - Horváth István, Ybl-díjas építész -, aki annak idején tervezte a Centrumot. Társtervezője Gyimóthy Zsuzsanna az Északtervtől. Ők alapo­san megváltoztatták a mai kocka épülettömb megjelenését. A homlokzat elé helyezett torony­szerű toldalékok a belső közlekedést szolgálják, ezzel is újabb helyet nyerve benn az áruházban. Ezek a tornyocskák mozgalmassá teszik a hom­lokzatot, amely a mai sötétre burkolt egyenes fal helyett egy lágy vonalú, a kirakatok felső vona­láig nyúló tetővel illeszkedik majd a Széchenyi út hangulatához. A Centrum „átépítésének" idején megtörtént a rendszerváltás, amely esetünkben azt jelentette, hogy a privatizáció eredményeként létrejött a Centrum Áruházak Kft., a tervezőknek munka­helyet biztosító Északterv is felbomlott, az építé­szek közül Gyimóthy Zsuzsanna az Architechtú­ra Kft.-t képviselte, s a munkákat az időközben elhunyt Horváth István nélkül, egyedül fejezte be. A várost és a megyét már az önkormányzatok vezetői képviselték, s az átadáson részt vette az ipari- és kereskedelmi miniszter, Latorczai János is. Miskolc város főépítésze Ujváry Andor szak­mai véleményét a következőképpen fogalmazta meg: „az épület tömege, kialakítása, formavilága karakteres, figyelemre méltó. Példaértékű ebben az egyébként még hozzá nem simuló környezet­ben. De remélem, hogy a szomszédos cégeknek, s az önkormányzatnak is lesz egyszer arra pénze, hogy a környék épületei is átessenek ezen a kozmetikai műtéten." Az új Centrum áruház átadása előtt megtör­tént a villanyrendőr és Ady-híd közötti útszakasz sétálóutcává minősítése, s ennek megfelelően nemcsak a villamos sínek cseréjére, egyes meg­állók áthelyezésére, új út- és járda burkolat elké­szítésére került sor, hanem elkészültek az utca­bútorok, s a díszítő alkotások között a Centrum előterében a szökőkút is. Az utcabútorok terve­zője Litwin József, a szökőkúté pedig Balatoni Klára ötvösművész volt. A Centrum áruház 1995-ben ünnepelte mű­ködése negyedszázados évfordulóját. Az ekkori híradások szerint „az egykori Állami Áruház jogutódja az 1993-as magánosításkor előbb kft­vé, majd részvénytársasággá alakult. A Centrum Áruház Rt. jelenlegi tulajdonosi struktúrájában 51 százalékos részvénytöbbséggel az MRT és a Stratégia Kft. rendelkezik. Az áruházlánchoz 25 önelszámoló egység, vagyis a miskolcihoz hason­ló üzletközpont tartozik. A cégóriás konzorcium keretein belül működik, a legfontosabb döntése­ket az igazgatótanács, az áruházak igazgatóiból álló testület hozza meg, élén a vezérigazgatóval." (A miskolci igazgató 1970-től Grundig Gyula, 1979-től Veres János volt 1999-ig.) 1999-ben ösz­szeolvadt a Skála és a Centrum, s létrejött a két nagy cég kezdőbetűjét megtartó Áruházlánc Rt. Ennek továbbra is legnagyobb alapterületű egy­sége a miskolci Centrum, mely az összevonást követő felújítás után lépte át az új évszázad kü­szöbét. M m KLEIN JÓZSEF g úri és tíői fodrási és paróka-készitő terme l^s MISKOLCZ, Széchenyi-utcza 141. sz. (Dr.Horvát-féle ház). |$f Ajánlja dúsan berendezett illat- és pipere-raktárát, valódi angol ós iH&ß franezia illatszerek üvegenként 60 krtól feljebb, szappanok stb. stb, gbíg Elfogad mindennemű liajraunkát u. m. hajfonatok úri és nói paró- Jjgl kák tormészothüen fel nem ismerhetők, a legjutányosabb árakért. Elfogad vidéki meghívásokat bál és műkedvelői előadásoknál'szük- |£p sóges úri és nöi fodrászati kiszolgálásra. Vidéki megrendelések pontosan és legjutányosaboan eszközöltetnek. 1 Klein József reklámja

Next

/
Oldalképek
Tartalom