Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)
A Széchenyi utca alsó szakaszának iparos, kereskedő- és polgárházai (az ún. Centrum-tömb épületei)
Egy XIX. századvégi emlék a „földszintes" Miskolcból, 2002. mai környezetében. A Széchenyi u. 121. sz. és az Ady E. u. 5. számú emeletes házak között különös építészettörténeti emlékként értékelhetőek. Környezetében azon kevés miskolci részlet közé tartozik, amely következtetni enged az egykor pezsgő, kereskedelmi tevékenység által meghatározott, jellegzetes városi építő gyakorlatra. Az archív felvételek segítségével lehet, illetve a jelenleg meglévő reklámtáblák eltávolításával lehetne következtetni e két épületből a tömb egykori karakterére. Az utcai frontról ma csupán az egykori apró - a környezetéhez hasonlóan zsidó szatócsboltok és egykori elárusítóhelyek átalakított sorát láthatjuk. A nemhogy jellegtelen, de kifejezetten csúnya, környezetébe nem illő portálok mögött azonban szerény, de nagyon sok figyelemreméltó, apró részletekben bővelkedő lakóterek, illetve udvarok rejtőznek. (Itt jegyezhetjük meg, hogy az egykori vásári központ, a búza piac tőszomszédságában egy ilyen - külső alakításában és formájában - jellegtelennek tűnő, de alapos feltárás után komoly történeti értéket és igen hangulatos képet mutató üzletsor rekonstrukciója feltétlenül kívánatos lenne. Itt őrződött meg az egykori kereskedő város „őslenyomata".) E két épület Pece felőli részének igen hangulatos, a városban másutt fel nem lelhető sajátossága van. A belső, szűk udvarok itt őrizték meg leginkább a