Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)

A Széchenyi utca alsó szakaszának iparos, kereskedő- és polgárházai (az ún. Centrum-tömb épületei)

A Pece menti telkek és épületek az egykori Király utcában (Ady Endre u. 1-3-5-7. sz.) Miskolc első városrendezési térképén a Széc­henyi utca végződésétől a Búza tér felé (északi irányba) haladva a házak számozása 27-tel kez­dődik és 32-vel fejeződik be. (Ennek oka, hogy a páratlan-páros házszámozás az utca túlsó olda­lán kezdődött, az l-es számot - ma is meglévő sarokház - az „Aranykasza" vaskereskedés kap­ta. A Király utca folyamatosan beépített volt a mai Szinvapark helyén állt zsidó fürdőig, amely az utca 26. háza, ill. telke volt. Ennek az utcának a házsora egyben lezárta a város főutcáját, hiszen arra merőleges keresztutcát alkotott. A házszá­mozás a mai Ady E. u. 1. számú házával folytató­dott, amely akkor a következő, tehát 27-es számot kapta.) A hat házszám az utcai fronton azonban csak öt épületet jelentett, egy épület „belső" telken volt, s a mai 5. számú ház kettős telken állt. Aho­gyan a Széchenyi István utca „belefutott" a Király utcába, a Zsolcai-kapu is „belefutott" a Király ut­cába. A Zsolcai-kapu vonalától a Király utca foly­tatásaként indult a Búzavásár-tér, amely 1900-tól Búza tér néven kapta számozását. A Király utca és a Régiposta utca között 26 telek és ház kapott számozást. A XX. század első évtizedében tűnik fel elő­ször ennek a tömbnek a kelet-nyugati irányú utcásodási folyamata. Először - a későbbi Nyár utca keskeny nyomvonala alakul ki, majd az 1910-ben és 1916-ban kiadott várostérképeken már megjelenik mind a négy „évszak-utca". Mis­kolc 1921-ben kiadott térképén az Újváros utca neve még változatlan, s ebből nyílik a Búza tér irányába átjárást biztosítva a Tél, az Ősz és a Nyár, s kb. a Debreczeny utca nyomvonalának (ez a Pece két oldala) folytatásában a Tavasz ut­ca. Az 1928-as, 1938-as és 1942-es térképeken már a Tavasz utca nem szerepel, s csak az 1949-es ut­canév-változtatás során kapja a Nyár utca a jo­gász-várostörténet író, Szűcs Sámuel nevét. (Ez­zel a névváltoztatással egyidőben szűnik meg a Szentpály utca, s lesz Beloiannisz utca.) E közök­nek a fél évszázad alatti változásai természetesen befolyásolták a Király utca és a Búza tér környé­kének házszámozását is. Az Ady E. u. jelenleg meglévő négy épületének bemutatása képezi to­vábbi vizsgálódásainak tárgyát. Az 1. és 3. számokkal jelzett földszintes épü­letek kisméretű telkeken állnak, s anyagukban, belső téralakításukban őrzik eredeti, XIX. századi állapotukat. A Pece és az utcavonal által alko­tott sajátos háromszög meghatározta az épületek formáját is. (Sajnálatos, hogy építési dokumentá­ció egyik ház esetében sem áll rendelkezésünk­re.) Az 1930-as években tudjuk csak azonosítani az itt lakókat, vagy üzletbérlőket. Eszerint az 1. számú házban volt Stark Sándor divatkereskedé­se, Rosenthal Lajos rőfös üzlete, Salczer Gyula cukorka-boltja, valamint Haller Ignác bádogos műhelye. A 3. számú pici épület Klein Gyula fu­szerkereskedésének adott helyet. E két - valószínű közel hasonló időben épült ­„üzlet-ház" sajátos megjelenésű egykori és főleg

Next

/
Oldalképek
Tartalom