Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)

Városrendezési tervek és megvalósulásuk a XIX-XX. századi Miskolcon

Vállalat) 250-300, majd 350 ezer lakos befogadására alkalmas tervjavaslata követte. 1954-re készült el az un. városkompozíciós terv, amelyet városgazdasági vizsgálatok kísértek. (Ezeknek 1960-ban majd 1968-ban „lett" a következménye az I. és II. ütemben elfogadott általános terv.) Az 1954. évi vizsgálatok zárójelentése várostörténeti fontosságú, mert visszautal a korábbi állapotokra, ugyanakkor üzenete van napjainknak is. „Miskolc néhány fóbb útvonalán (Széchenyi, Szemere, Kazinczy, Hunyadi utcákon) az emeletes épületek vannak túlsúlyban, viszont a mezőgazdasági népesség igényeinek megfelelő, hézagos városias és fésűs beépítési mód az uralkodó. Kisvárosi jellegű a Martintelep földszintes családi házakkal, ugyanilyen (a miskolci belvárosban) a Rácz György utcától nyugatra, a Szinvától délre húzódó terület is. Korszerű villanegyed jellege csak a Csabai-kapu és Győri-kapu egy részének, továbbá a Béke tér (vö.: Búza tér) északi részén kezdődő, ügynevezett tisztviselőtelepnek van. A legegészségtelenebb lakóterület a Vörösmarty utcától délre nyíló, úgynevezett Mester utcák területe, továbbá az avasi pincékből és borházakból átalakított ideiglenes lakások, melyek elbontására elkerülhetetlenül szükség van. A vasgyári és újdiósgyőri lakótelepek legnagyobb részben kertes, földszintes házakkal épültek be, Diósgyőr túlnyomó részben földszintes település, helyenként teljesen falusias, fésűs beépítési jelleggel. Pereces szűk völgybe szorított bányászlakásokból áll, az újabb építkezések már kénytelenek voltak a dombokra felkapaszkodni. Hámor a vasművek kiszolgáló személyzetének lakótelepe, lakóinak nagyobb része ma is gyári munkás. Görömböly, Szirma, és Hejőcsaba nagy része, valamint Ómassa teljesen falusi települések, itt a városias jelleg legminimálisabb követelménye is hiányzik. Lillafüred és Tapolca üdülőhely jellegét a lakáshiány veszélyezteti." Amikor a városképnek ez a fél évszázaddal ezelőtti állapota ennyire áttekinthetően megjelenik, az a Nagy-Miskolc áll előttünk, amelynek határa egy évtized alatt több, mint négyszerezésre növekedett (9 000 kh-ról 39 300 kh-ra). A város belterülete 5 040 kh, vagyis a teljes terület 13%-a. A belterület 69%-a lakóterület, 21%-a ipari terület, s a meglévő lakóépületek 1/3%-a pedig 1900 előtt épült. A nagy dilemmát, illetve szakmai feladatot az jelenti, hogy a két háború közötti városi népesség száma - az ipari tevékenység elvárásainak megfelelően - ha négy-ötszörösére nő, s a város már beépítette az önálló települések közötti szabad területet, hogyan lehet növelni a befogadóképességet. „Az 1949 óta folyó lakásépítés hangzik el 1957-ben - felhasználta már az újgyőri szanálásmentes területet teljes egészében, a Kilián Gimnázium melletti területnek és a Selyemrétnek több, mint 1/3-át, s majdnem teljes egészében a Malinovszkij utca és a 3-as út által bezárt háromszöget (ez a mai Petneházy-bérháztömb). ... Ha a felsorolt területek elfogynak az építkezést vagy igen költséges módon a hegyoldalakba kell kényszeríteni, vagy hozzá kell fogni a radikális szanáláshoz, vagy ki kell vinni Diósgyőrbe a lakásépítkezés súlypontját." A koncepció elhangzásától a megvalósításig két-két és fél évtized telt el, s a szanálások eredményeként létrejöttek a város keleti részén, a Szinvától délre eső területeken a nagy lakótelepek (Vörösmarty városrész), nem volt elkerülhető „hegyoldalba kényszerülés", amint azt példázza az Avas városrész, s az építkezések diósgyőri „súlypont-eltolódását" is jól érzékelteti a diósgyőri lakótelep, attól délnyugatra a Berekalja, s ezt időben jócskán megelőzve az Előhegyi lakótelep (volt: Kilián