Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)

Városrendezési tervek és megvalósulásuk a XIX-XX. századi Miskolcon

kok történetében sem ekkor, sem máskor nem került sor arra, hogy a császári csapatok ezeket a „hadi pont"-okat használták volna (hiszen fél évtized múlva, 1859-ben kirobbant az osztrákolasz-francia háború), de az összeírás világosabbá tette a „lakott város" XIX. század-közepi állapotát. Az 1850-1854 között eltelt szűk fél évtized a mezővárosi lakosság számbeli, ezzel egyidősben a lakóházak számát illető lényeges gyarapodását, növekedését mutatja. Ez együtt kellett hogy járjon a város beépített területének változásával, bővülésével. A város főutcájának a Pecére, illetve a Szinvára nyúló, tehát észak-dél irányú, középkori maradványként továbbélő szalagtelkes rendszerét ez a növekedés változtatja meg, kialakítva a még néhol ma is fellehető (ún. Bazártömb) kapu-átjárós, szolgalmi utas, zeg-zúgos beépítésű formáját. Másrészt végérvényesen eltűnnek a város egykori sáncának és árkának maradványai, a déli és nyugati irányú terjeszkedés (Csaba és Diósgyőr irányában) a városkapukat, majd vámhelyeket folyamatosan „tolja kifelé", közelítve ezzel a város lakott területét a szomszédos településekhez, ugyanakkor szűkítve Miskolc megművelhető határát. (Ennek következménye a XIX-XX. század fordulóján a város határának, „életterének" bővítése a Martin-tagbirtok, a Mahr-, a Glósz-földek, majd a munkácsi püspökség tapolcai birtokai egy részének megvásárlása révén, másrészt annak felvetése, hogy Miskolc, ha magához csatolja a szomszédos településeket, nemcsak lélekszámban és területben növekszik, hanem új beépíthető területekhez jut, ipari és mezőgazdasági övezeteket egyaránt ki tud alakítani. Ez tehát a Nagy-Miskolc koncepció alapja, gyökerei visszanyúlnak a XIX. század végére. Miskolc 2003-ban elfogadandó Építési Szabályzata (MÉSZ) „előfutára" az 1855-ben megalapított „Szépészeti Építőbizottság" volt, amelynek felállítását egy bő évtized múlva, 1867-ben a „Szépészeti Szabályok" megszületése, majd vármegyei elfogadása követte. Nem csupán a szabályozás volt fontos, hanem az, hogy a létrehívott bizottság „évnegyedi" vizsgálatot, helyszíni szemlét tartott, hogy érvényt szerezzen az előírásoknak. A bizottság felügyelt arra, hogy új építkezéseknél, vagy felújításoknál a szomszédok jogai ne sérüljenek, a tűzvédelmi és közegészségügyi biztonság csorbát ne szenvedjen. Törekedniük kellett arra, hogy „az időnkinti új építések alkalmával az utczákban - közökben a zugok és szögletek lassanként elenyésztessenek, - hol szükséges és kivihető az egyenetlen utczák szabályoztassanak, - a különböző városrészek öszveköttetései átmenetek tágítása, sőt új utczák nyitása által is könnyittessenek, a nyilvános köztérek csinosíttassanak." A szabályozás a házakra, közökre, terekre, utcákra, új utcanyitásokra terjedt ki, s ez utóbbi már a város lakott, beépített területének folyamatos bővülésére, a város tervezett terjeszkedésére utal. 1867-ben a város főbírájához benyújtott építési engedély-kérést már el kellett látni műszaki dokumentációval (az épület tervrajzával, amely alap- és homlokzati rajzot, s a szomszédos házakhoz való illeszkedést is kellett, hogy tartalmazza). Ekkor fogalmazzák meg először, hogy a szabályok betarthatósága miatt Miskolcot kül- és belvárosra osztják. A belváros a Zsolcai-kapunál kezdődött, a Búza tér nyugati oldalán emelt töltés mellett folytatódott, majd a Fazekas utcán a Városmajorig (ma: Tűzoltóság) tartott. A Major utca (ma: Dózsa György), a két Huny ad utca a Sárga fürdőig (ma: Hunyadi u. 21. sz.) jelentette a