Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)

A Déryné utca kialakulása, telkeinek és építményeinek története

ke volt a színielőadásnak, nem is szólva a közönség biztonságáról és kényelméről. A „színjátszás hőskorában", a múlt század elején faggyúgyertya világítás volt a kezdetleges színpadokon, amikkel sok gondjuk volt a színészeknek, így ír erről egy visszaemlékező: „Ezekkel a faggyúgyertyákkal különben is rengeteg baj volt. Amelyiknek már sok volt az üszke, egyszerűen felmondta a szolgálatot, és elkezdett pislogni, sercegni. Ilyenkor még a nyílt jelenés alatt is kijött a színpadra valamelyik szolga és a „kopogtatóival rendbe hozta a renitenskedő gyertyát. De amikor jól égtek is ezek a sárgásfehér világító rudak, akkor sem árasztottak valamilyen nagy világosságot maguk körül. No de legalább nem látta meg a jó publikum, hogy festett kócból van a színészek bajusza, szakálla, no meg hogy egyiknek-másiknak vedlett a köntöse, rongyos a csizmája..." A XIX. század utolsó évtizede - Soltész Nagy Albert igazgatósága és Benczúr Miklós titkársága által jelzetten, s már túl az 1884-ben bevezetett gázvilágításon - általánosabb kérdéseket, a korszerűsítést, az átépítés problémáit kezdte feszegetni, erősíteni. 1896 nemcsak a város külső látványának megváltozását, új épületek avatását kívánta meg, hanem - pénzbeli tehetségéhez mérten - mindenki szeretett volna emléket állítani az ezer éves évforduló tiszteletére. A színháznak „csak" belső korszerűsítésekre futotta. „Első sorban felemlítendő a légfűtés berendezése, a mi ugyan elég primitív rendszeren alapult, de mégis czélszerűbb, mint az az előbbi kályha fűtés. A színház belső berendezései közül említendő, hogy a páholyok új függönyöket kaptak, több új díszlet készült, a székek pedig új bőrhuzattal lettek bevonva." 1900-ban aztán a földszint bőrfoteléit kiBlaha Lujza — Miskolczról. Biatia Lujza asszony legutóbb nagyobb vidéki körutat tett, mely alkalommal az ország nagyobb színpadjain lépett fel vendégként. Volt Győrött, Kolozsvárt, Nagyváradon, Szegeden, Aradon, Kassán és Miskolczon. A Magyar Hírlap egy munkatársa meginterjuholta a művésznőt, a ki körútján tett tapasztalatait egy levélben mondja el. A M. H. mai száma közli a levelet, a melyből bennünket miskolcziakat a következő sorok érdekelnek : LegelsŐbben is azt tapasztaltam a körutamon, hogy az áldott jó vidék úgy szeret ma is, amint pályámon mindig szeretett. Mindenütt ugy fogadtak, hogy a szivem repesett örömében. Hogy csak egyet említsek: Miskolczon. el se akartak engedni, hamarosan vissza is kellett mennem, hogy még hármat játszam; Miskolczon tehát kétszer is megfordultam e körutamon. Micsoda kedves, jó közönség ez a m i s k o 1c.zi( Csak a nevemet h a 11ja: jön, mint a varázsszóra! Bizonyára igaz örömmel tölt el minden miskolczit Blaháné e kijelentése, mely legfényesebben bizonyítja, hogy a miskolczi közönségről terjesztett „hidegség," „közöny" ás egyéb ékes epithetonok a Bud. Tud. nyelvével szólva „légből kapott koholmányok és mijití ilyenek minden komoly alapot ^nélkülöznek." Miskolczi Napló, 1903. május 6.