Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

A SZÉCHENYI UTCA IPAROS-, KERESKEDŐ- ÉS POLGÁRHÁZAI

megtartott régi kapuzat mellett két portálmező szimmetrikus elrendezésű. Markáns elemként je­lenik meg a 60 cm átmérőjű kitalpasodó körosz­lop. A félköríves zárt erkély és a köroszlop kö­zött 30 cm magasságú, csökkenő átmérőjű hen­gerszeletek teremtenek átmenetet." 1990-ben az ÉSZAKTERV munkatársai, jele­sül Szakonyi Adrien, Elek Béláné és Ludvig Ist­ván menedzselési tervet készítettek az ún. 2. számú rehabilitációs tömb itt említett épületeire. Ebben a 64. sz. épület telkének déli oldalán két épület, a 66-68. számú épületek telkén szintén két új épület elhelyezésére tettek javaslatot. E négy épülettel kialakult volna ennek az építészeti tömbnek a Szinva-patak és a Korvin O. utcai nyomvonala, s ezekkel a homlokzatokkal egysé­ges lett volna a tömb. Az elképzelés nem valósult meg, a telkek déli oldala 2001-ben is „nyitott", s ezzel a Vörösmarty lakótelep irányából a rende­zetlenség benyomását erősíti a szemlélőben. Ami a Széchenyi utcai homlokzatot illeti az emeletrá­építés lényegesen javította volna a főutca képét, összbenyomását is. IRODALOM Földes Lajos: Miskolc T. H. J. F. Város cím- és lakjegyzéke. Közigaz­gatási, ipari, kereskedelmi és általános címtár. Miskolc, 1930 28. p. Gombár István-Peiker Béla: Miskolc T. H. J. F. Város és Borsodvárme­gye cím- és lakjegyzéke. Miskolc, 1912. 40-41. pp. FORRÁSOK B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1905/c. 3904/1892. ÉSZAKTERV, Tsz.: 3747-40. (1990.) ÉSZAKTERV, Tsz.: 3747-53. (1990.) Az egykori „Dapsy-ház" a mai utcaképben, 2001.

Next

/
Oldalképek
Tartalom