Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

A SZÉCHENYI UTCA IPAROS-, KERESKEDŐ- ÉS POLGÁRHÁZAI

élet ezzel szemben azt mutatja, hogy a fuvarosokat nem lehet kényszeríteni arra, hogy mely állomáson vegyék át az árut akkor, ha a telephelyük nem rendelkezik állomással. Erre a környékből számos példát tudnak. így a diósgyőriek elkerülik a forgalomból kieső Diósgyőr-Vasgyár állomást, Bocs, Gesztely, Sajólád, Sajóhidvég, Onga községeket, Alsó- és Felső-Zsolca állomás helyett szintén Miskolcra jönnek, mert megbízóiknak egyéb elintézni valójuk is van Miskolcon, holott falujokhoz Zsolca esnék közelebb. Helytelen lenne tehát a fuvarosokat arra kényszeríteni, hogy árujukat a telephelyükhöz legközelebb eső, előre kijelölt állomáson vegyék át. Ez a belső idegenforgalom természetellenes befolyásolását is jelentené." A teherszállításban a vasút és a tehergépkocsizók félelme a falusi szekerezőktől a kamarai iratok tükrében az 1930-as évek közepén komoly harc volt, utóbbiak számára pedig reális veszélyt jelentett. Hosszabb felemlegetését az indokolta, hogy a Vilhellm-cég impozáns és szép levélpapírjának fejlécén már 1900-tól vasúti szerelvény, speciális bútorszállító, vasúti sínre emelhető kocsi és tengerhajó látható. A felirat szerint a vállalkozás az államvasutak részére szállít. A céges levélpapíron nem jelenik meg a „lovas szekér, mint ellenfél", de igazán és főleg a háborús évek okozta változások a félelmet okafogyottá tették. Egyrészt felértékelődött a vasút és a közút szerepe, másrészt a háború a lóállomány nagy részének pusztulását eredményezte. A konkurenciaharcot, amelyben valóságosan és szakértőként is érintett és érdekelt volt Wilhellm Herman cége, megoldotta a történelem. Ami a cég „székhelyét", a kétemeletes épületet illeti, a 20. század első évtizedében készült s hihetően megvalósult - homlokzati rajzhoz ké-