Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

A SZÉCHENYI UTCA IPAROS-, KERESKEDŐ- ÉS POLGÁRHÁZAI

rezte a megérdemelt elismerést, hírt, dicsőséget. És ez a városra is hírt hozott" - írta róla félévszázados szakmai tevékenységét méltatva a korabeli miskolci sajtó. Nevét nemcsak úgy írta be a város történetébe, mint az Erzsébet kórház létesítésének élharcosa, majd hírneves igazgatója, hanem úgy is, mint publikáló orvos-történész. Az ő leírásából ismerjük Miskolc gyógyításának, s a 20. századot megelőző kórház-ügyének történetét. Amikor 1929-ben Singer Henrik meghalt, az ingatlan öröklődött. Özvegye mellett három örökösé lett a ház. Közülük egyik, Resovszki Emiiné Singer Anna a nagynevű gyógyszerész felesége volt. A Resovszki gyógyszertár így működhetett egy ideig az épület földszintjén. 1944 áprilisában aztán minden - még élő - tulajdonos tulajdoni lapjára felkerült a bejegyzés: „az 1600/1944. M. E. sz. rendelet 3. paragrafusa alapján az hogy a B ...sorsz. alatt bejegyzett (név) zsidónak tekintendő személy - feljegyeztetett." Két túlélő leszármazott kijutott Amerikába, s az ingatlant 1952ben bekebelezték a Magyar Államkincstár javára. 1952-1965 között így a Magyar Állam volt a tulajdonos, majd 1965-től a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat. Az 1990-es évek közepétől ezek a főutcái házak - többségükben - társasházakká alakultak. (A bejegyző határozat szerint „a földrészlethez tartozó közös tulajdonban álló épületrészeket és helyiségeket az alapító okirat tartalmazza".) A Singer-palota a mai „Tulipán-tömb" meghatározó építészeti alkotása. Homlokzati megjelenésében a későbbi magyar szecesszió jellegzetes képviselője. Az archív fényképfelvételekből kiderül, hogy az egyébként nehézkes és jellegtelen tömegalakítás és homlokzati tagozódás ridegségét, monotonságát egykor színes homlokzati festéssel igyekezett feloldani a kivitelező. A nagy felületek unalmasságát az első emeleti ablakok és erkély ajtók díszes keretelése, valamint a közöttük lévő mezők ornamentális díszítményei oldották fel. (Sajnos ma már kideríthetetlen az, hogy ezek a díszítőelemek a hazai gyakorlatban fellelhető mázas majolikából készültek-e, vagy egyszerűen festett vakolatdíszek voltak.) A Széchenyi utcára néző homlokzat, valamint a Király utcai szakasz kettős, illetve hármas tagozású rizalitját egyaránt magas, a tetőtér elé nyúló timpanon-szerű hármas, illetve hatos osztású lizénákkal tagolt attika koronázza. Az attika mezőiben felnagyított kannelúrákra emlékeztető hornyos vakolatdísz volt látható, s ez a felújítás után is változatlanul megmaradt. Az egyes párták között lévő alacsony mezők tükrében helyezkedtek el, illetve láthatók ma is a függőlegesen futó esővízcsatornák díszes bádog gyűjtőtagozatai. Az épület mindkét emeleti szintjét (a Király utca felőli szakaszon) a középrizaliton, illetve az íves sarokrizalit két oldalán lévő fal mezőkön erkélyek tagolják, illetve bővítik. A keleti oldalon az erkélyeket tölcséres konzolok támasztják alá. A Széchenyi utca felőli homlokzaton az erkélyek alátámasztását négy-négy, szabadon álló, hagyományos megoldású konzol biztosítja. A keleti oldal négy erkélyének nehézkes mellvédjét teknő, illetve félkör formájú negatív kimetszések könnyítik, lazítják fel. Ugyanezt láthatjuk a Széchenyi utcára néző homlokzat első emeleti erkélyén is. A negatív mezőkben minden esetben mértéktartóan díszített, szép kovácsoltvas munkával készült rácsokat láthatunk. A Széchenyi utcára néző második emeleti erkély korlátja teljes egészében kovácsoltvas munka. Hasonlóan a régi homlokzat szép kísérője (volt) az erkélyes sarokrizalit koronázó párkánya fölött lévő diadém-szerűen megoldott kovácsolt vas hórács. A homlokzat monotonságát volt hivatva oldani* az egyes szinteken elhelyezett nyílászárók