Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

Bevezető

kező évezredbe. Míg az Avas, főleg annak a történeti belvárosra néző része a település múltját és jelenét idézi, Tapolcát fürdője, Lillafüredet pedig különleges környezete tette a 20. század elejétől a vendéglátás fontos színterévé. A tapolcai Termál Barlangfürdő most folyó rekonstrukciójával jelentős feladatokat vállalhat a város és régióközpont idegenforgalmának bővítésében. A gyógyulni vágyást és gyógyítást történelmi különlegesség teheti teljesebbé, élményben gazdagabbá. 2000-ben ugyanis megkezdődnek a Miskolcot alapító nemzetség, a városnak is nevet adó család gazdasági központjának és temetkezési helyének, az elenyészett tapolcai apátság 13. századi maradványainak kutatási, régészeti feltárási munkálatai. Miskolc környékének közkedvelt kirándulóhelye az egykori hámori nyaralótelepből kifejlődött Lillafüred. A „nyaraló telep" e kies vidéken történő kiépítésének gondolata már a 19. század utolsó évtizedeiben felvetődött. S bár a Lillafüred üdülőtelep elnevezés 1892-től ismert és elterjedt a köztudatban, a terület kiépítése jóval lassúbb ütemű volt. A századfordulón alig több, mint tíz villa fogadott városi társaságot, vagy idegen kirándulókat. Az építkezések az 1920-as évektől gyorsultak fel, s ebben meghatározó szerepet kapott a máig legnagyobb szálloda, a Palota-szálló, amely 2000-ben ünnepelheti átadásának hetvenedik évfordulóját. Lillafüred idegenforgalmi vonzerejét a 18-19. század fordulóján felduzzasztott patakmeder, a mai Hámori tó látványa is növeli, számos újszerű hasznosítást kínálva. Lillafüreden a vízesés éppen úgy hozzátartozik a tájhoz, mint a miskolci Avashoz a harangtorony. A barlangok közül az István-cseppkőbarlang és a Petőfi- vagy Anna mésztufabarlang kínál látványosságot. A feltárni szándékolt, s kiállítási hellyé alakítani tervezett, a kőkorszaki embernek lakóhelyül szolgáló Szeleta-barlang pedig Lillafüred meglévő értékeit Európa-színvonalú látványossággá, tudományos bemutatóhellyé teheti majd. Az adott és kihasználandó vonzerőt fokozza a tájhoz kötődő „utolsó magyar polihisztor", Herman Ottó „Peleházá"-nak nevezett egykori lakóháza, amely a tudós számára nemcsak lakóhelyül, hanem kutatóbázisként is szolgált. Születésének 2000-ben van 165. évfordulója, s erre az alkalomra felújított épületben újjárendezett kiállítás várja a látogatókat. A környék legendákban is gazdag. Az ún. Molnár-szikla legendája közismertebb, az egykori esemény színhelyét ma is távolról látható kereszt jelöli. Egy másik legenda a Hámori-tó északi partja melletti, a több emeletnyi mélységű sziklába süllyesztett katonai bázist övezi. Napjainkban már ugyan katonai célokat nem szolgál, de vendéglátó hellyé minősítése sem sokáig jelentette az egykori bunker megfelelő hasznosítását. Ezen a jelenleg turistaszálló működik. Amikor kollégáim segítségével nyomdába került a kézirat, s annak 220 darab illusztrációja, rendszerezve a megmaradt és kimaradt anyagot, kézenfekvő volt annak megfogalmazása: szükség van arra, hogy önálló kötetben jelenjen meg Hámor és Lillafüred, de önálló, több nyelvű kiadvány legyen Tapolca története is. A kiadvány négy fejezetébe foglalt gondolatai között előbukkan, fellelhető a már csak emlékekben létező múlt, de az átélt, létező valóság is, amely minden bizonnyal hordozza a jövőt.