Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

AZ AVAS A VÁROSKÉPBEN

Egy mítosz több évszázados gazdasági alapja: a szőlő- és borkultúra Az avasi szőlőtermesztés és borkultúra története a 14. század eleje és a 19. század vége közötti fél évezredet fogja át. Természetesen nemcsak az Avasról, hanem a miskolci és Miskolckörnyéki települések szőlőkultúrájáról beszélhetünk. Településünk „Diósgyőrrel és Csabával, valamint a Miskolc nemzetség alapította apátság birtokaival, Tapolcával és Görömböllyel együtt a Bükkvidék jelentős borvidékét hozta létre már a középkorban, s ez a borvidék észak, északkelet felé Sajószentpéter és Szikszón át egészen Szendrőig terjedt, míg Abaújszántónál egy másik, de a Bükk-vidékivel összefüggő szőlőkultúrához, a Tokaj-hegyalj ai borvidékhez kapcsolódott, míg a Bükk hegyei a hegység keleti lejtőjén kibontakozott Eger-gyöngyösi kultúrához csatolták." A borvidéknek ezt a földrajzi körülhatárolását a korabeli levéltári dokumentumokat felhasználva Gyulai Éva végezte el, s fogalmazta meg az új Miskolc monográfia első kötetében. A szőlőtermesztés kezdeteit év, vagy évtizednyi pontossággal meg lehet határozni, de ennek különösebb jelentősége nincsen, hiszen az első említést nyilván megelőzte a termesztés meghonosodása. A széles körű - s a történelmi múlthoz méltó - szakirodalomban találkozunk 1313as évszámmal, adásvétel kapcsán avasi szőlőbirtokkal 1376-ban, de figyelmet érdemel egy 1360ban történt birtokcsere, vagy Nagy Lajos királynak az a megállapodása a Szécsi családdal, amelyet 1365-ben kötöttek. A város korábbi tulajdonosai az egykori Miskolc-nemzetség megmaradt területeit elcserélték a királlyal, aki ekkor csatolja Diósgyőrhöz új miskolci tulajdonát. Ezekben a szerződésekben mindenütt utalás történik arra, hogy Miskolc igen sok szőlőültetvénynyel, s a szőlőből származó jelentős hegy-vám jövedelemmel rendelkezik. A 14. században Miskolc szőlőhegyein, így a Szentgyörgyön (Avason), a Bábonyi-bércen és az Ágazaton (Bedeg-völgy, Kőporos) már összefüggő szőlőtermesztés folyt. A városban összeírt „ szőlőhegy"-ek száma, s egyegy hegyen, vagy összességében a tulajdonosok száma, egy-egy tulajdonos által megművelt szőlőterület nagysága természetesen időről időre változott. Ez minden bizonnyal tényleges változásokat takar, de jelentheti az összeírás jellegének, szempontjainak különbözőségét is. A termesztés kezdeti évszázadaiban érdekes kérdés, hogy kik a tényleges szőlőmunkások, a termelők? A szőlő ugyanis lehetett uradalmi birtok, azaz földesúri tulajdon, lehetett kolostori birtok, tehát egyházi, rendi tulajdon (pálosok, bencések), s lehetett nemesi tulajdon. Az nagy valószínűséggel állítható, hogy tulajdonosaik birtokaikat műveltették olyan helybeli, vagy környező településen lakókkal, akik saját jobbágyi telekkel nem rendelkeztek, így számukra a szőlővel való folyamatos munka állandó megélhetést jelentett. Az egyházak esetében a különböző „szer"-eken (papszer, tótszer, peceszer) lakó zsellérek voltak kötelesnek végezni ezt a munkát. A papszer, tótszer, peceszer zsellérei így váltak szőlőműveléshez (is) értő szolgáló néppé.