Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

TAPOLCA

tettük. 1973-ban egy alkalommal Tapolca volt a téma, s mert emlékei a 20. század elejére is viszszanyúltak, ma még fontosabbnak tűnik nekem, mint akkor. Ezért az alábbi néhány oldal Tóth Lajos szinte „fésületlen" visszaemlékezése, pontosabban ez volt Tóth Lajos Tapolcája. „1973. november 13-án Görömböly-Tapolcáról szeretnék egy-két emléket megörökíteni. Az üdülőhely azonos elrendeződésű volt, mint a mai, csak jóval kisebb területen. A fürdőépület ott volt, ahol ma, az út azon a nyomvonalon haladt be a fürdőbe, mint ma. A környező dombok akkor még nem voltak villákkal, lakóépületekkel benépesítve. Persze se autóbusz, se más közlekedési eszköz nem volt. Mindig emlegették, hogy a csabai villamosvonalat meghosszabbítják, és a Hejő partján kivezetik Miskolctapolcára, de ebből máig sem lett semmi. Később olyasmit lehetett hallani, hogy trolibusz-vonalat építenek a mai országúton. De ez is elaludt, és a jól bevált autóbusz van ma is szolgálatban. Ahogy bement az ember Miskolctapolcára, s áthaladt azon a kis hídon, ami az Anna-szálló előtt van, majdnem szemben, kissé jobbra találta a vízvezetéki gépházat. Ezt 1912-ben létesítették, amikor Miskolc vízvezetékét is készítették, aztán 1913-ban adták át. Az épületet most nyáron bontották le, és mellette építettek egy nagyobbat, megfelelőbbet, ami ma üzemben van. Azon a helyen tó volt, amely most körül van kerítve alacsony betonkerítéssel, csövekkel és kutakkal behálózva. Onnan indultak el a csónakok. A gépház mögött volt az a kút, amelyből vastag sugárban folyt ki a felesleges víz a tóba, mikor a víztározó medence megtelt. Gyermekkori emlékem a vízmű kútjának ásása. Lehettem olyan 5 éves, amikor szüleimmel kimentünk, és láttam, hogy valamin jött fel egy szörnyeteg a vízből. Egy óriási gömb volt a fején ablakokkal és vastag gumicső csatlakozott hozzá. Ez a rettenetes rejtélyes valami persze a búvár volt. Sokáig búvár is akartam lenni. A gépház mellett továbbhaladva átment az ember még egy kis hídon, amely ma már nincs meg. Elérkezett a fürdőépülethez, amely egy L alakú régi alacsony épület volt. Kívülről ajtókon lehetett az épület belsejében lévő medencékbe bemenni. Ezek római számmal I-VI-ig voltak megjelölve. A víz 1 méter mély lehetett. Emlékszem, hogy a VI-os számú medence vize volt a legmelegebb. A fürdő nem tudom mikor épült, de régi képeken, metszeteken ma is látni. Előtte kis park volt, elég gyatra növényzettel, mert nem a városi kertészet, hanem inkább csak kedvtelésből a fürdő alkalmazottai csinosították. Ebben állt egy rejtélyes valami. Ez egy villanyoszlop volt, és a tetején vízszintes síkban egy kereszt alakú vasszerkezet állt. Erről kb. 8-10 cm átmérőjű üveg harangocskák lógtak le, mindenféle színűek. A harangnak a nyelvére egy-egy madártoll volt erősítve, s mikor fújt a szél, a madártoll meglengette a harang nyelvét, és hozzáütötte a haranghoz. Ez nagyon kedves zenét adott, s hallgattuk kellő áhítattal. Ha a szél erősödött, a hang üteme meggyorsult, majd elhalkult. Szóval tetszett nekünk, de nemcsak a gyerekeknek, hanem azt hiszem, a felnőttek is élvezték. Szélhárfának nevezték. A fürdőépületnek volt egy toldaléka, ahol kiadták a fürdőlepedőket, még fürdőpapucsot is adtak. Egy termetes asszony fehér köténnyel rendelkezett ott. Ha az ember az épület mellett lévő keskeny folyosón keresztülment, kijutott egy hátsó udvarba. Itt volt annak a barlangnak a bejárata, amely ma a barlangfürdőnek van kiépítve. A folyosó másik oldalán jobbra volt a vendéglő.