Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

TAPOLCA

Tapolcai parkrészlet, 1935. gességét és szakértői véleményeket is közölt. Egyik szerint: „Úgy tűnt, hogy a vízutánpótlással Tapolcán aligha lehet gond, mert ezt a kis tavat alulról fakadó vizek táplálták, magasan van a talajvíz (szint). Amikor a fősétányt burkolták jó néhány évvel ezelőtt, rengeteg bajuk volt az építőknek a feltörő vízzel. Az is köztudott, hogy Tapolcán azért dönti ki a szél viszonylag könnyen a termetes öreg fákat, mert a nedves talajban nem kapaszkodik eléggé a gyökérzet. De aki egy kicsit is ismeri a növényvilágot, azt is láthatja, hogy a tapolcai parkban virulnak azok a növények, amelyek szeretik a vizet." A park különleges növényzete, majd ennek viszonylag gyors megváltozása (építkezések, gépkocsiforgalom, tudatos kertészeti munka és gondatlan emberi károkozás) számos szerzőt, kutatót vagy újságírót késztetett elemzésre, vagy „szóvátételre". A történeti múltról írja Frisnyák Sándor, hogy „a Hejő völgy Dudujkáig terjedő szakaszát néhány évszázaddal ezelőtt még mocsarak, meleg vizű posványok töltötték ki, helyenként pedig a hínár és a vízinövények kusza hálózata miatt a völgy szinte átgázolhatatlan volt." Leírásában felhívja a figyelmet arra, hogy a 20. század elejének tudatos parkalakítása, növényte-