Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

Ahogyan a megyei szervezet kialakult, úgy a statisztikai adatok is megváltoznak, de elkülö­níthetőek a Miskolcra vonatkozó információk. Alábbiakban - egyszerűsítve a képet - csak a miskolci „központ" munkájával, eredményeivel, jellemzőivel kívánok foglalkozni. Ezen belül is az épülettel, annak gondjaival, hiszen éveken ke­resztül ez határozta meg az intézmény működé­sét, eredményeit. Az épület „előtörténetéről" annyit meg kell jegyeznünk, hogy annak mai képe több építési periódus eredményeként alakult ki. (Történeté­nek legutóbbi, egyben legnagyobb felújítása 1985-1990 között történt. A változások érzékel­hetők a külső megjelenésben is, főleg a nyugati homlokzat századelőt idéző állapotának és han­gulatának részleges visszaidézésében. Ezen túl a belső térkialakítás is alapvetően az új igényekhez igazodott, amely az egész épületet, annak pince­helyiségeit, földszinti és emeleti termeit csak ki­állítási célokra alakította át és használja.) A „Papszeri" mai kiállítási épület az első építési fázisában - valószínű a 15. század elején ­Földvári Rudolf, Komáromy József, Déri Ernő a múzeum 1955. november 7-ére megnyílt kiállításán két szinten hat helyiségből álló iskola volt, amelyhez a nyugati irányból folyosó csatlako­zott, írásos adataink közül 1453-ból származik az első, amely név szerint megemlíti az iskolames­tert. Két évszázaddal később a nyugati szárnyon folyt tovább a bővítés. 1735-1737 között újabb két egységgel toldották meg, majd a déli szárnyon 1740-1770 között folytak építkezések. Ismerete­ink szerint az emeletráépítést 1790-ben határozta el a református egyház. A munkálatokról egyik jeles naplóíró-várostörténészünk, Szűcs Sámuel a következőket jegyezte fel: „tavaszkor elrontották azt a vén klasszist, mely volt a kúria (ti. az isko­laépület) napkeleti részének déli oldalán építve sok esztendőknél fogva. Ez a klasszis még góthus munka volt és talán egyidős a nagytemplommal. Melly sok derék fiak kerültek ki ebből az alatt a vagy négyszáz esztendő alatt, még fenn állott." A tervező és kivitelező Kiír Vencel (1746-1809) építőmester volt, aki 1776-1809 között dolgozott Miskolcon. Az iskola emeletráépítési munkálatait 1791-1792 között végezte el. MÚZEUMI HÉTFŐK A inirikolci Herman Ottó Múzeum előadássorozata vetített képekkel Az előadásokat minden hétfőn eate 7 őrskor a múzeumban tartják Belépődíj 1 forint! Január—februári programja : 1955. január 3. A kelták — a Kukk első >aaontől Előadó : Letolta Andim január 1U Miskolci mozaik Előadó: Árokazálláey Zoltán január 17. A fényképezés Előadó: Darkó Béla január 21. Miskolc főutcája i XIV.-XVI. Században Előadó: Marjalakj Kiss Lajos január 31. ti utak szsiepe a ma! Miskolc kialakulásában Előadó: Zsadányi Guido febr. 7. I jazys-SZarmaták Borsod IMdjén Előadó: Kasacaaj Ferencné felír. H. KiskDlcmssá alakulásának tíitist a II.-IVi. században Előadó: <,UI,A» I.*»IÓ febr. 21. íz 19«. é»i awsl templomi ísaláseredménvei EtőadA: Mena? <;<-/» febr. 28. A mülféSZi léOlkéDEZÉS módja éS eszközei Előadó: F.rdélji láailó Ac előadássorozatra azeretettel meghívja a Megyei és Városi Tanács Vb. Népművelési Osztálya, Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társolat, Herman Ottó Múzeum Miskolc, Papszer 1. Telelőn : 36-317 A Múzeumi Hétfők programja 1955-re

Next

/
Oldalképek
Tartalom