Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

con tervezné a temetést (ami ellent mondott Szendrey János szóban megfogalmazott végakaratának), akkor a város koszorúját egy delegáció élén Halmay Béla (ekkor még helyettes polgármester) helyezze el a ravatalra. A temetés Budapesten történt, sírhelye a Farkasréti temetőben van. Szendrey János utolsó napjairól, temetéséről, később pedig hagyatéki anyagának gondozásáról, a rá vonatkozó dokumentumok gyűjtéséről Tóth Kálmán (a monográfus Hejőcsabán élő bizalmasa) tájékoztat. Visszaemlékezésében olvashatjuk, hogy „Utolsó napján hozzám írt hosszú levelében már ágya fölött függő cseszto-harai híres orosz-lengyelországi Mária-kegyképét és „irodalmi süveg"-nek elkeresztelt jó emlékű oroszországi kalapját - amire miskolci jubileumára utazott - hagyományozta nekem és arra kért, hogy ágyazzam meg avasalji meleg sírhelyét ..." A jó barát máshol azt írja, hogy: „Ha meghalok - üzente velem Miskolc polgármesterének - szeretném hogyha szülővárosom adna pihenőhelyet az Avasalján. Már évekkel ezelőtt a Miskolczi Naplóban kértem egy versben a szülőföldemet, hogy adjon nekem egy szerény kis sírhelyet. Álmodhatom-e a szép avasi temetőről, ott, ahol gyermekkoromban is a sírokat kutattam? Bár a református templom körüli református temető, ottan a Négyesi-Szepessy-családból is van katolikus eltemetve. Milyen szép volna onnan nézni a holdvilágos éjjeleken az egyre virulóbb Miskolcot. Koronái szállásomról a rossz idő miatt csak ide tudtam gyönyörködni." Szendrey János utolsó nyilvános előadása 1927. november 9-én a miskolci városházán volt. Az ezt követő fogadáson kérték fel arra, hogy folytassa az 1886-1911 között öt kötetben megjelent várostörténeti monográfiáját, írja tovább, akár évek kronológiája szerint a város történetét. (A tervezett határ az első világháború befejezése, vagy az 1920-as trianoni diktátum elfogadásának időpontja lett volna.) A korabeli laptudósítások szerint a felkérés volt Szendrey utolsó öröme, a fogadás pedig „utolsó vacsorá"-ja Miskolcon. A „budai remeté"-nek ekkor már komoly fájdalmai voltak, mégis csöndes, bölcs iróniával fogalmazott: „Az Avas-alján ez volt az én halotti torom! Majd kitűzitek a fekete zászlót..." Miskolc történész-régész-művelődéstörténész-hadtörténész akadémikusa felkészült a halálra. Erre utal az a több mint félezer oldalas kötet-kézirata is, amelyet Tóth Kálmánra bízott azzal, hogy azt halála után jelentessék meg. A kötet az „Örökkévalóság és halhatatlanság" címet viselte, de nem jelent meg, hollétéről nincsen tudomásunk, tehát tartalmát már aligha ismerhetjük meg. (A kézirat sorsát nyomon követve addig sikerült eljutnunk, hogy Tóth Kálmán azt átadta Leszih Andor múzeumigazgatónak, de 1928-1953 között az anyag „eltűnt". Az 1953-as új leltározásnál már nem tudtak róla, s nem találták Leszih Andor hagyatékában sem.) Szendrey János nagyon sokféle, s mennyiségében is hatalmas hagyatéka sokféle került. A Reggeli Hírlap tudósítása szerint még 1924-ben a Hadtörténeti Múzeumnak ajándékozta közel félezer darabos réz- és acélmetszetből, kőrajzból és képből álló gyűjteményét. Ebbe a múzeumba került kéziratos anyagának egy része is, ami Magyarország várainak, középkori hadtörténetének általa végzett kutatási cédulaanyagát tartalmazza. (A Hadtörténeti Közleményekben a közelmúltban is jelent meg az ő kéziratos kutatási eredményeire épülő tanulmány. Szendrey még életében lépéseket tett magángyűjteménye más részének Miskolcra kerülése, valamint az új kultúrpalota felépítése érdekében. Ajándékozásáról