Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

Herman Ottó Múzeum 1899-1999 „Miskolcnak van egy pontja, ahol áhítat lakik: a múzeuma. Sok vidéki múzeumot láttam, mindig félve néztem őket, mint múzeum imitációkat; ez az első vidéki életkamra, mely teljes őszinteséggel hatott rám ... Ebben a múzeumban pezseg valami, ami az egész magyar közéletből hiányzik: teljesen absztrakt emberi értékekért való lelkesedés." (Móricz Zsigmond, 1923.) Az 1999. év a miskolci múzeum, de a múzeumi szervezet valamennyi munkatársa számára is egyszeri és megismételhetetlen. Az intézmény kiállításaiban, szakmai-tudományos rendezvényeiben, a nagy elődökre való emlékezéseiben azt az évszázadot idézi, amely nem minden régió múzeuma számára adódott, vagy adatott meg. Ez a három emberöltőnyi idő hatalmas művelődés- és kultúrtörténeti értékek összegyűjtését, rendszerezését, állagmegóvását, közművelődési hasznosítását és tudományos feldolgozását jelentette. Jelentett korszakokat is ugyanakkor az intézmény életében, amelyek voltak jók és kevésbé jók, kötődtek az épület, tehát a közvetlen munkahely állapotához, munkalehetőségek biztosításához, de kötődtek egy-egy igazgató által fémjelzett korszakhoz is. S természetesen mindenkor kötődtek az adott nemzeti, megyei, vagy a város által képviselt és elvárt kultúrpolitikához. A viszszaemlékezéseken és megemlékezéseken túl, természetesen külön kötetet kíván az intézménytörténet megírása. Rendkívül gazdag a megmaradt múzeumtörténeti anyag, amely lehetővé teszi a részletes, objektív feldolgozást. Ha csak az intézmény személyi ellátottságát, szakapparátusát szemléljük, a múzeumnak soha nem volt lehetősége ilyen hatékony munkavégzésre, mint most. 1969-ben alig több, mint tíz tudományos munkatársa volt a miskolci központnak. 1979-ben ezeknek a munkatársaknak a száma már meghaladta a negyedszázat. 1999-ben a múzeum hét nagy gyűjteményi egységében, a könyvtárban, a közművelődés, múzeumpedagógia, rendszerszervezés, valamint a tárgyrestaurálás területén 31 munkatárs dolgozik. Ez pedig alkalmassá teszi a múzeumot az előtte álló feladatok továbbra is magas színvonalú megoldására, a kutatóhely szerepének betöltésére, az intézmény centenáriumának méltó megünneplésére és hagyományai megőrzésére. „ A Borsod-Miskolci Múzeum nem a történeti emlékek sivár és szomorú temetője, hanem komoly és életdús közművelődési gócpont. Ebben, ezáltal is Miskolc ma még beláthatatlan, de mindenesetre európai hírre érdemes prehisztorikus jelentőségében, egyik legszilárdabb pillére a miskolci kultúrának." (Zsedényi Béla, 1929)