Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

amelyet Szabadfalvi-korszaknak is lehet nevezni. Tekinthetjük a múzeum immár százéves történetén belül az intézmény fénykorának is. Egy múzeum történetében ritkán adódik lehetőség arra, hogy ennyi jó és közel hasonló „évjáratú" szakember találkozzon, dolgozzon egy időszakban. Ez jelentette az intézmény sokoldalúságát, szakmai elfogadottságát, jó hírét. Egy jó intézményvezetés mellett ez a nagy egyéniségek korszaka is volt, s ez valóban múzeumtörténeti jelentőségű. Lezárult egy korszak azonban más vonatkozásban is. Ez a tanácsi rendszer, vagy a „létező szocializmus" időszaka volt. A rendszerváltás új viszonyrendszert alakított ki, új feladatokat, elvárásokat fogalmazott meg. A piacgazdaság körülményei között meg kellett tanulni egy, a korábbihoz talán nem is hasonlítható intézményképviseletet, s más intézményvezetési stílust. A múzeum 1990-re felújított kiállítási épülete Úgy gondolom, egy múzeumi korszak lezárásaként idézhetem a leginkább érintettet. 1998ban megjelent az a kiadvány, amelyben Szabadfalvi József önéletrajza és bibliográfiája olvasható. Miskolci igazgatóságáról a következőket írja: „1973. február l-jén foglaltam el a pályázat útján elnyert, miskolci Herman Ottó Múzeum megyei múzeumigazgatói állást. Életem és tevékenységem immár 25 éve ideköt, közben családunkkal is idegyökereztünk ... A Herman Ottó Múzeumban igazgatóként közel 20 felejthetetlen évet töltöttem. Olyan időszakban vezethettem az intézményt, amikor éppen felszálló ágba került, remélhetőleg ehhez én is hozzájárulhattam. Fiatal munkatársakkal vehettem magam körül, s bátran mondhatom, jobbára öröm volt velük dolgozni. Azokban az években legalább megnégyszereződött a munkatársak száma, számos miskolci és megyei intézménnyel gyarapodtunk és közös munkánk nyomán kiterebélyesítettük a tudományos és publicisztikai tevékenységét. Az 1970-es évek első felében intézményünk minden mutató szerint a megyei múzeumok között a sor végén lézengett, az 1980-as évek közepére már az elsők közé jutottunk. Közben arra is törekedtem, hogy segítsem munkatársaim szakmai és személyes előremenetelét. Úgy véltem, hogy nekem elsősorban futópályát kell biztosítani számunkra. Másként megfogalmazva, ha tudok segítsek, de legalább ne akadályozzak! Elvártam kollégáimtól tudományszakuk művelését, az egyetemi doktorálást, s többjük esetében szorgalmaztam a kandidálást is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy igazgatásom alatt a Herman Ottó Múzeumban jelentősen fejlődtek a gyűjtemények, kialakultak a tudományos osztályok és