Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

ZSADÁNYI GUIDO (Miskolc, 1925 - Miskolc, 1965) A Herman Ottó Múzeum nagyon kevés a­nyagot őriz a tragikusan korán elhunyt Zsadányi Guidóról. Ha élne, idén betöltve 75. életévét sem számítana magas életkorúnak. Halálakor mind­össze egy méltatás jelent meg róla, de az is csak a félbeszakadt tudományos karrierről szólt, s nem a mögötte lévő emberről. (így életútjának meg­írása is nehézségekbe ütközik.) Zsadányi Guidó az egyetem elvégzése után városi hivatalt vállalt, s 36 éves volt, amikor a múzeumba került dolgozni. Közlekedési szak­ember volt, s ezen keresztül megismerte a város történetét is. 1963-tól főfoglalkozású múzeumi szakemberként a képzőművészeti gyűjtemény és a könyvtár vezetése, nemzetközi kapcsolatainak szervezése hárult rá. Foglalkozott a Herman Ottó archívum kialakításával, s belekezdett megyénk képzőművészet-történetének megírásába is. A Borsodi Műszaki Életnek az a száma, amely munkásságát méltatva elbúcsúzik tőle, néhány oldalszámmal később bemutatja a „Miskolc és környéke közlekedésének fejlődése" címen akkor megjelent kötetét. Nem tudjuk, volt-e ideje, le­hetősége kézbevenni élete első önálló kötetét, tu­dományos munkáját? Zsadányi Guidó egykori munkatársai közül már senki nem dolgozik a múzeumban, így ha­lálával kapcsolatban is Komáromy József emlé­kezésére hagyatkozhatunk. „Csak 40. életévén volt túl, amikor rövid betegsége elszakította író­asztalától és múzeumi kutatószobájától, ahol a XVI-XVII. századi festmények egyként tekintet­tek rá korunk képzőművészeti alkotásaival, ami­nek fáradhatatlan gyűjtője volt." A képzőművé­szet, művészettörténet értése nem volt része „ta­Zsadányi Guidó, 1955 k. nult szakmájának". A múzeumi nyilvántartás, leltározás keltette fel érdeklődését. A képzőmű­vészeti gyűjtemény félezer darabot tett ki, amelynek rendbetétele után hozzákezdett a Mű­vészettörténeti Adattár kialakításához. 1961-1963 között megrendezte Kmetty János, Palcsó Dezső, Zala Tibor és mások miskolci kiállítását, s részt vett az Erdőbényei Galéria, a Grafikai Biennale és a miskolci országos képzőművészeti tárlatok szervezési munkálataiban. Már szakértőként gya­rapította a múzeum gyűjteményét Csohány Kál­mán, Feledy Gyula, Gross Arnold, Hincz Gyu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom