Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)
A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)
fistákat s mondd, hogy szívesen látom őket." Nem eldönthető, hogy a beszélgetés valóban így hangzott-e el, mint ahogy azt Peterdi Andor két évtizeddel az esemény megtörténte után megjelentette. Lehet, hogy azt adta Lévay szájába, amit ő szeretett volna hallani, lehet, hogy nem. Annyi viszont bizonyos, hogy „A völgyben maradtam" című válogatott kötetben olvashatjuk Lévay versét „Jó Petőfi" címen, amelyben az eltűnt költő „maradandó" emlékéről, létéről szól. A „hétköznapok" Petőfijéről ő is mondott véleményt, Tompa Mihály is, s természetesen sok mindenki más is. Valószínű, hogy kevésbé ismert adalékot szolgáltat Klapka György visszaemlékezése, amelyben leírja Petőfivel történt konfliktusát. Az esemény 1849. május 6-án történt, amikor Klapka Debrecenbe utazott, hogy átvegye Mészáros Lázártól a hadügyminisztérium ügyeit. „Mészáros tárcájával együtt egy nagyon kellemetlen ügynek elintézését is hagyta rám. Petőfi Sándor, koszorús népköltőnk, Ielkesültsége tüzétől indíttatva, szintén belépett mint tiszt a hadseregbe. Mészárossal történt kellemetlen szóváltása után elbocsáttatását kérte, s Erdélybe ment, ahol Bem hadtestéhez csatlakozott, s az öreg Bem által századossá lőn kinevezve. Midőn Bem április végén hadteste egy részével elhagyta Erdélyt, hogy a Bánátban az osztrákoknak Oláhországból való benyomulását megakadályozza, s aztán Temesvár ostromára siessen: meghasonlás jött létre közte és Vécsey tábornok között, aki a marosi hadtestet vezényelte. Bem Vécsey egy dandárának, anélkül hogy efelől előbb Vécseyt megkérdezte volna, parancsot adott, hogy csatlakozzék őhozzá, amely parancsnak Vécsey mint önálló seregvezér ellene állott. Bem erre a kormányhoz tudósítást menesztett, amelyben Vécsey ellen a legkeserűbb és legsértőbb kifakadásokkal él, és végül így szól: „Jogom van tehát és kötelességemnek is tartom, Vécsey tábornokot a kormány előtt vagy hazaárulónak nevezni, vagy oly gyáva és minden tehetség nélküli tisztnek, kire soha semmi parancsnokságot nem kell bízni." Ezt a tudósítást, mely csupán a kormányzónak, bizalmasan és németül volt írva, Petőfi magyarra fordította, s egy Vécsey tábornokra nézve még sértőbb kommentár kíséretében közzétette a lapokban. Petőfi eljárása ennélfogva épp oly sajnálatos, mint büntetésre méltó volt, s midőn én őt ezért jóllehet atyai szavakkal - kérdőre vontam, ő méltóságában érezte magát megsértve, s néhány óra múlva a következő lakonikus elbocsátási kérvényt küldte hozzám: Tisztelt hadügyminiszter úr! Őrnagyi rangomról megromlott egészségem következtében ezennel hivatalosan lemondok. Debrecen, 1849. május 6. Petőfi Sándor Petőfi erre eltávozott Debrecenből, s május 8-ról keltezve Szolnokról írt egy levelet hozzám, amelynek tartalma nemcsak a legégbekiáltóbb lábbal tiprása volt minden fegyelemnek, hanem egyszersmind férfiúi és katonai becsületemnek vérlázító arculcsapása is. Első dolgom volt, hogy Görgeyt értesítsem erről a kínos ügyről, minthogy természetesen legnagyobb költőnkkel nem bánhattam úgy el, mint egy közönséges bűnössel. Ide vonatkozó jelentésem így hangzott:
