Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)

bet tér és környéke volt. Itt a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége miskolci tagjai, szimpatizánsai és az ünneplők, érdeklődők töltötték meg a díszteret. Mile Lajos köszöntője után Balázsi Tibor, az MDF miskolci képviselője tartott ünnepi beszédet. Idézte a Fórum országos értekezletén elfogadott felhívásait, majd kiemelte, hogy „az MDF céljait kizárólag társadalmi és politikai eszközökkel kívánja magának kivívni, a szervezet elutasítja az erőszakot." A Miskolcon ünneplők egy útvonalon járták végig a megemlékezés helyeit, egymást követve. A Kossuth-szobor után a Városháztéri Petőfi emléktábla, majd a Szemere-kert, a Deák-szobor, végül a Petőfi-szobor következett. A Petőfiszobornál is emlékezések hangzottak el, koszorúk kerültek a talapzatra, s itt, mint a város legnagyobb terén már összetalálkoztak azok az ünneplők, akik Ónodvári Miklós szavaival „különkülön" helyről indultak. 1990 március-áprilisában megtörténtek a többpártrendszerű országgyűlési választások, amelynek eredményeként az MDF-re, a FKGP-ra és a KDNP-ra építve május 25-én hivatalba lépett Antall József kormánya. (A parlamenti ellenzéket a FIDESZ, SZDSZ és MSZP alkotta.) A március 15-ei ünnepségek a választási időszakban zajlottak. Az újságok „Felemelt fővel, méltósággal", „Méltósággal, de megosztva" és hasonló címszavak alatt adtak tájékoztatót a városi és megyei eseményekről. Magyarország 1989. október 23-ától köztársaság (az ország 20. századi történetében harmadszor), amelynek elnöke Szűrös Mátyás, a köztársaság kormányfője pedig a borsodi születésű Németh Miklós. A megyei rendezvények központja így Monok, s az ottani eseményekről bőségesen tudósított az országos és helyi sajtó is. A megyeszékhely központi ünnepsége a Kossuth szobornál kezdődött, amelyet az MDF és a Kereszténydemokrata Néppárt közösen szervezett. A rendezvény egyik szónoka, Gulyás István megfogalmazta, hogy „. . . négy-öt párt négy-öt helyen külön-külön tartja megemlékezését. Vajon lehet-e ilyen sokféleképpen értelmezni Petőfi lobogását, Deák bölcsességét, a szabadságharcosok hősiességét, Branyiszkó fényét? 1849 óriási példája áll előttünk forradalmiságában és elbukásában is. Ám most nem adatik meg a tévedés lehetősége . . ." Mondandójában a történeti múlt és a megélni szándékolt jövő összekapcsolódó képként jelent meg, kizárva a tévedés lehetőségét a jelenből. A jelen (az akkori jelen) valóban több helyszínen ünnepel; hiszen az itt emlékező és városi, a Petőfi-szoborig tartó útra induló egyik „szervezett tömeget" követte a másik. A szobornál a következő ünnepséget - hiszen a helyhatósági választások előtt vagyunk még - a megyei és a városi tanács szervezte. A koszorút, virágot elhelyezők köre is megegyezett az egy évvel ezelőttiével, tehát a cserkészek, a tanácsok, az MSZMP, a már létező MSZP, a KISZ, az Úttörőszövetség és néhány iskola koszorúzott. Külön rendezvénye volt a Petőfi szobornál az Agrárszövetségnek, a Kossuth szobornál a Fidesznek, a Deák szobornál pedig a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak. A Szabad Demokraták Szövetsége és a Független Kisgazdapárt tagjai és szimpatizánsai hasonlóan a Petőfi szobornál emlékeztek és ünnepeltek. Itt Magyar Bálint arról szólt, hogy 1989-ben már igazán lehetett ünnepelni. „Úgy érzem - mondotta - hogy 1848-at nem ünnepelni kell, az akkor történtekre nem