Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)
A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)
B.-A.-Z. m. Lt. Megyei Pártarchívum, 437. d. M. Sz. M. P. járási intéző bizottsága titkár elvtársnak Székhelyén Kedves Elvtársak! Az alábbiakban közöljük az M. Sz. M. P. K. B. által hozott határozatokból készült kivonatot, mely március 15. és április 4-e megünneplésére intézkedik. I. Március 15. megünneplésére Az elmúlt években március 15. megünneplése nem kapott olyan helyet, amelyet jelentősége megkövetelt. Ez lehetőséget adott a reakciónak, hogy magát a nemzeti hagyományok bajnokának tüntesse fel, melyet összekapcsolt vad szovjetellenes uszítással. A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány március 15-ét ismét nemzeti ünneppé nyilvánította és jelentőségéhez mérten gondoskodik megünnepléséről. Március 15. megünneplésének előkészítésében az alábbiakat kell figyelembe venni: 1./A jelenlegi politikai helyzetet figyelembevéve olyan előkészületeket kell tenni, hogy a március 15-i ünnepségek külsőségeiben és méreteiben az 1946-47-es évekhez hasonlóak legyenek. Nem szabad megengedni, hogy egyes központi, vagy helyi szervek túlzott méretű ünnepléssel akarják pótolni az elmúlt mulasztásait. Az ünnepségek jellege mindenütt szolid, a marxistaleninista nemzetiségi politikának, a szocialista hazafiságnak megfelelő legyen. 2./ Figyelembe kell venni, hogy reakciós, ellenforradalmi erők március 15-ét zavarkeltésre akarják felhasználni. Vad nacionalista és szovjetellenes jelszavakkal gyengülő, de még meglévő tömegbázisukat megpróbálják ellenünk felsorakoztatni. Megpróbálnak különösen az ifjúság, de a munkások körében is tüntetésekre, az üzemekben pedig sztrájkra mozgósítani, a tömegeket megfélemlíteni azzal, hogy „most jön a III. felvonás"'. 3/Számolni kell azzal, hogy akadnak az értelmiségiek, a volt M. D. P. tagok körében, akik egyébként nem azonosítják magukat az ellenforradalommal, de a „nemzeti kommunizmus" burzsoá elméletével fertőzöttek és ebben az időben felélénkülhet tevékenységük. 4./ Figyelembe kell venni azt, hogy az ellenforradalom demagóg és megtévesztő politikájának sok jóhiszemű és becsületes ember is áldozatává lett. Különösen az ország fővárosában sok rombolás és anyagi kár emberélet pusztulása következett be és a tömegeknek még csak egy része ismerte fel, hogy ez valóban az ellenforradalom műve volt. Ugyanakkor a Szovjetunióhoz való viszonyunk és a nemzeti függetlenség kérdésének szembeállításával is komoly rombolást végzett az ellenforradalom. Ezért március 15-ét megelőző időt különösen fel kell használni a kérdések magyárazására. II. Az ünnepség előkészítésére és megszervezésére a következőket javasoljuk: Városokban és falun - lehetőség szerint - tartsanak szerény megemlékezést a tanácsházán, vagy a kultúrteremben, esetleg az iskolai ünnepségekre hívják meg a szülőket. Ebben az esetben megemlékezést máshol ne tartsanak. Szükség esetén központi előadókkal segítse a megyei pártbizottság az arra igény tartó városokat és falvakat. 5. /Iskolákban március 14-én az utolsó óra után tartsanak megemlékező ünnepséget. Előadók az igazgatók, vagy osztályfőnökök legyenek. Egyetemeken szintén március 14-én, az utolsó óra után, a körülményeknek megfelelően fakultásonként, vagy évfolyamonként tartsanak megemlékezést. Előadó az arra alkalmas professzor legyen.