Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI RENDSZERVÁLTÁS. A HARMADIK KÖZTÁRSASÁG (1988-1989)

A szakmai képesítést alapvető követelmény­ként vettük figyelembe az állások betöltésénél, illetve törekedtünk minőségi változást ered­ményező hozzáértőbb szakmai állomány kiala­kítására. Az eltelt idő alatt több dolgozó szerzett az előírtat meghaladó, a szakmai munkát javító képesítést. A Városi Tanácsnál a képesítéshez kö­tött munkakörökben a dolgozók 77%-a, a Városi Hivatalnál 30%-a, az Adó- és Illetékhivatalnál 10%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A szakmai összetétel alapvetően kedvező, azonban esetenként hiányzik a gyakorlat, a rutin, a napra­kész jogszabályismeret. A színvonalas tanácsi munka egyik alapvető feltétele az apparátus sta­bilitásának biztosítása. Az utóbbi évek tapaszta­lata az, hogy az államigazgatási munka pálya­vonzása alacsony, szakmai presztízse nem meg­felelő. Különösen érvényes ez az I. fokú hatósági feladatokat ellátó hivatalra. Ezt igazolja a fluktu­áció évi 10-11 %-os aránya is, mely egyes szak­igazgatási szervnél az 50%-ot meghaladó volt. Az eltelt 5 év alatt az apparátus mintegy fele cse­rélődött ki. 1985-től a Városi Tanács apparátusá­ból 121 fő (ff. isk. végz. 77 fő), Városi Hivataltól 63 fő (ff. isk. végz. 26 fő), Adó- és Illetékhivataltól 43 fő (ff. isk. végz. 7 fő) távozott. A fluktuáció okai összetettek. Nyugdíjazásra tekintettel dol­gozó munkaviszonya szűnt meg, átszervezések, létszámcsökkentés elrendelése miatt pedig 26 fő távozott. Legtöbben áthelyezéssel kerültek el az apparátusból. Ezek között megfigyelhető, hogy a fiatal generáció egy része vagy a tanácsi szervek között mozgott, vagy tanácsi irányítású intézmé­nyeknél, vállalatnál helyezkedett el. Másik részét a magasabb beosztás, felelősségteljesebb funkció, nagyobb kereseti lehetőségek, a tanácsi munka jellege (munkaidőn túli elfoglaltság, magasabb követelmény) motiválták. A fluktuáció követ­keztében sok fiatal dolgozó került be az appará­tusba. A 30 év alattiak aránya több mint 30%, el­sősorban pályakezdő diplomások, középiskolát végzettek. A nők aránya magas, elsősorban jel­lemző ez az I. fokra, ahol a dolgozók közel 70%-a nő. Itt gondot jelent a családalapítás, gyermek­nevelés miatt tartósan távollévők megfelelő szakemberrel történő helyettesítése. A megüre­sedett munkakörök részben belső utánpótlásból, a vezetői kulcsfontosságú munkakörök pályázat útján kerültek betöltésre. A kiválasztásnál - a le­hetőségek figyelembevételével - döntően a rá­termettség, a kellő szakértelem volt az elsődle­ges. Az elmúlt közel öt évben a tanács testületei, bizottságai és apparátusa a folyamatosan változó gazdasági és politikai kihívásoknak igyekezett megfelelni, a lakosság ellátását, a város életét, működését biztosítani. Bár az eredeti elképzelé­sek megvalósítása - az ismert okok miatt - csor­bát szenvedett, a nehéz gazdasági feltételrend­szer ellenére több területen fejlődésről is számot adhatunk. A demokratikus kiszélesítésével, nyi­tott várospolitika alkalmazásával a lakosság szé­les köreit, szervezeteit sikerült közös feladataink megvalósításához segítségül hívni, együttgon­dolkodásra serkenteni. Mindez, valamint a tes­tületek és az apparátus egymást segítő, támogató munkája, együttműködése tette lehetővé, hogy az elmúlt időszakban folytatott tevékenység ­megítélésünk szerint - megfelel mind a törvé­nyesség feltételeinek, mind pedig a gazdasági, városfejlesztési lehetőségeknek. Miskolc, 1990. augusztus hó Miskolc Megyei Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága

Next

/
Oldalképek
Tartalom