Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM ÉS A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG (1918-1919)

került a másik közlemény is, amely szerint „Az entente tárgyalni akar a Magyar Tanácskormánnyal". Az antant-képviselők szerint ennek az a feltétele, hogy a tanácskormány uralma megszilárduljon. (Ez ugyan nem volt igaz, de ekkor már lehetett sejteni a Vörös Hadsereg északi offenzív áj ának megindulását.) 1919. május 20-án - ennek megfelelően - elkezdődött Miskolc felszabadítása. A város - a kortárs monográfus Leszih Andor szerint - ekkor valóságos háborút élt át. „Mikor Ernőd felől közeledtek a vörös csapatok Miskolc felé, a csehek egy üteget az Avason, a másikat a máv. kolóniában, a harmadikat a Szeles utcai huszárlaktanya előtt állították fel. A városban cseh ágyú bömbölt. Csaba felől a vörös hadsereg srapnelljei szálltak. A közönség egyrésze pedig csakúgy, mint az április végei miskolci harcok idején, az Avasról nézte a »háborút«, közben pedig annak örültek, hogy a nagy bajban mindenki elfeledkezett a szesztilalomról. A pincékben szabad a vásár! Május 20-ika. Miskolcnak a vörös hadsereg részéről történt visszafoglalása után még csaknem egy hétig állottak a cseh és román csapatok Miskolc kapujáról. Naponta háromszor az ellenséges repülőgépek nyugtalanították a lakosságot, az éjszaka csendességében pedig - bizony behallattszott a városba és az ágyúk hangja, gránátok robbanása. Miskolc hadszíntér volt." Landler Jenő, belügyi népbiztos, a III. hadtest parancsnoka Miskolc visszafoglalása után Hirossik Jánost ideiglenes kormánybiztosként kinevezte a város élére. Ugyanaz fordult elő, mint a cseh megszállás kezdetén, ugyanis Hirossik nem talált Miskolcon közigazgatási vezetőket. Egy részük elmenekült a csehek elől, más részüket meg azért nem találta, mert elmenekültek a csehekkel. A városházán Hodobay Sándor polgármester helyettes, Rimóczy József főkapitány és még néhány tanácsnak tartotta a „frontot". A megyeházán viszont nem volt senki. Landler ezért jelentette ki, hogy ennek okát megvizsgáltatja, s ha kell, felakasztatja a munkástanács tagjait. „Ha kell egyet, ha kell százat!" A front ahogy vonult tovább, úgy mentek a kormánybiztosok, Hirossik is Kassára, majd Eperjesre. (A miskolci vizsgálatra, vagy vérengzése azért nem került sor, mert Kun Béla még időben(!) visszarendelte Budapestre postaügyi népbiztosnak.) A Tanácsköztársaság honvédelme itt érte el csúcspontját. A mai történeti megítélés szerint: „A Vörös Hadsereg 1919 májusában eredményesen visszaverte a Salgótarján és Eger elfoglalására indított csehszlovák katonai támadásokat, május 21-én a tüzérség segítségével már Miskolcot is visszafoglalta. Ezután indult az offenzív jellegű, sikeres északi hadjárat. Mintaszerű parancsnokság alatt a fegyelmezett, a haza sorsát átérző s érte az egyéni veszélyeket is vállaló katonák joggal vívták ki ország-világ csodálatát, illetve elismerését. Június 3-án elfoglalták Lévát és Ersekújvárat, majd Selmecbányát és Zólyomot, keleten pedig Tokajt, Sárospatakot, majd június elején Kassát és Sátoraljaújhelyt. A következő napokban szinte ellenállás nélkül újabb felvidéki területeket vontak ellenőrzésük alá. Ezt a sikersorozatot az antanthatalmak újabb beavatkozása s a Clemenceau-jegyzék szakította meg." 1919. június 7-én „megszületett" az első Clemenceaujegyzék, amelyet június 13-án követelt a második. Ennek következményeként június 30-tól a Vörös Hadsereg megkezdte a Felvidék kiürítését. 1919. július 6-án Kun Béla még népgyűlést tartott Miskolcon a Tetemvár-téren, de már érzékelhető volt „a kommün közeli vége" - írja Miskolc monográfusa. Ez annak ellenére is igaznak