Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4. (Miskolc, 1997)
FŐISPÁNOK BORSOD VÁRMEGYÉBEN ÉS MISKOLCON - A címadományozás története, a főispánság „gyakorlása"
működött. A munkástanács már 1919. március elején bizalmatlanságot szavazott a főispánnak, s helyette Reisingert javasolta kinevezni. A váltásról a Miskolci Napló 1919. március 21-i száma ad tájékoztatást. Eszerint „a kijelölt küldöttség március 20-án közölte Balogh kormánybiztossal a munkástanács döntését, miközben a vármegyeháza bejáratánál egy fegyveres nemzetőr szakasz állott fel. Balogh közölte, hogy amikor tudomást szerzett a munkástanács döntéséről, nyomban jelentést tett a belügyminiszternek. Szerinte a kormány elvi okokból nem intézte el lemondását. Közölte azt is, hogy Ágoston Péter szociáldemokrata államtitkár maradásra kérte fel. Balogh kijelentette, hogy a direktóriumot törvényes hatalomnak nem ismeri el, de a belügyminiszter utasításának megfelelően, hivatalát azonnal hajlandó átadni Reisinger Ferenc városi kormánybiztosnak. Reisinger néhány percen belül megjelent a vármegyeházán, s átvette az ügyek vezetését. Kun Andor köszönetet mondott Baloghnak eddigi tevékenységéért. Reisinger helyettesének Szeder Ferencet nevezték ki/' 1919. március 21től Miskolc főispáni rangú kormánybiztosa Reisinger Ferenc lett. 1919. március 21-e, a KMP és az MSzDP egyesülése, a Tanácsköztársaság kikiáltása után Miskolc polgármestere továbbra is Szentpáli István maradt. Március 24-én az ő elnökletével tartott ülést a városi tanács. A képviselőtestület „kinyilvánította önmaga fenntartásának szándékát és a város ügyeibe való beleszólás további jogára való igényét a continuitás ^folyamatosság) érdekében." (Ez országosan is különös példa, hiszen az akkori törvények, a városi direktórium léte erre nemigen adott lehetőséget. A Tanácsköztársaság kiépülő hatalmi szervei mellett a városi tanács megmaradása, s állásfoglalásának megjelentetése a sajtóban „a korábbi polgári városi vezetés hatalmát", vagy legalábbis igényét a város ügyeinek intézésére, irányítására mindenképpen jelezte.) A városban 1919. március 30-án elfogadták a „miskolczi munkástanács" nyolc pontból álló szervezeti szabályzatát. Az ezt követő tanács választáson „a város, a megye és a meg nem szállt Abaúj és Gömör megyék direktóriuma" Reisinger Ferencből, Pelyhe Jánosból és Mauks Sándorból, valamint 9 bizottság referenseiből tevődött össze. A Tanácsköztársaság ideiglenes alkotmánya és a tanácsok választásáról szóló rendelet 1919. április 2-án született meg, s a hivatalos közlönyben, lapokban másnap látott napvilágot. A rendelet előírta, hogy a falvakban és városokban április 7-ig, a járásokban pedig legkésőbb április 14ig meg kell tartani a tanácsválasztásokat. (Miskolcon az idő rövidségére és a város, a szavazók nagyságára, nagy számára tekintettel, a választásokat április 9-re tűzték ki.) A választások után, az április 12-i ülésen készült jegyzőkönyv szerint Miskolc kérte a kormányzótanácsot, hogy korlátozzák a megyébe küldendő biztosok számát, mert összehangolatlan intézkedéseikkel, sokszor a városi és megyei vezetés munkáját nehezítik. Ezen változtatni már nem lehetett, hiszen - főleg Miskolc térségében - a katonai helyzet a kilátástalanságig súlyosbodott. 1919. március elsején a városi és a megyei direktórium - kibővítve a városi testület korábbi tagjaival - egész nap ülésezett. Délutánra megszületett a döntés a város cseh átadásának szükségességéről, s kijelölték a tárgyaláson résztvevő bizottságot. A küldöttséget Szentpáli István polgármester vezette, tagjai pedig Hodobay Sándor, Dévényi Miklós és Mauks Sándor voltak. A tárgyalások eredményeként a várost május 2-án kellett átadni, s a megállapodás egyik pontja értelmében a város vezetése - ideiglenesen - az