Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4. (Miskolc, 1997)

A GYŐRI KAPU TÖRTÉNETE - A Győri kapu (volt Sváb sor) ipari üzemei és épületei, lakótelepei a térképek tükrében, I.

A folyékony üveg kiemelése a kohóból az öntőkanálba, 1938. 1964-ben még új üveggyár építéséről folytak a tárgyalások, de aztán csak részleges rekonstruk­cióra, illetve egy korszerű üzemcsarnok felépíté­sére futotta. Az 1960-as évek elején tervezett átalakítások az évtized végén kezdődött el. 1968-1972 között olyan rekonstrukció volt a gyárban, amely a fo­lyamatos hengereltüveg-gyártást tette lehetővé az 1970-es elejétől. A gyár 1989-ig a magyar Üvegipari Művek Vállalat részeként működött majd átszervezés, illetve átalakulás után 1991. évben a Pannonglas Ipari Rt. gyáregysége lett 1994 májusában a műszakilag elavult tech­nika felmondta a szolgálatot. A működésben lé­vő kemence kilyukadt, s a benne lévő 150 tonná­nyi folyékony üveg elborította az üzem területét. Ekkor 150 dolgozója volt a gyárnak, amely a bal­eset után munkásait elbocsátotta. A Miskolci Üveggyárat bezárták, a termelés megszűnt, majd a felszámoló Reorg Rt. által meghirdetett ver-

Next

/
Oldalképek
Tartalom