Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4. (Miskolc, 1997)
A GYŐRI KAPU TÖRTÉNETE - A Tizes-honvéd (volt Serház) utca épületei
A TIZES-HONVÉD (VOLT SERHÁZ) UTCA ÉPÜLETEI A magyar kincstár a 18-19. század folyamán többször is felmérte a diósgyőri koronauradalomhoz tartozó településeken található, hasznot hozó, bérbe adható üzemeket, gazdasági épületeket, vagy azokat az egyházi létesítményeket, intézményeket (iskola, elaggottak otthona, plébánia, templom), amelyek felett kegyúri jogot gyakorolt, fenntartásáról, állagának megóvásáról gondoskodott. így történt ez 1755-ben, 1783-ban, 1832-ben, 1854-ben, majd 1857-ben is. Ezekből az összeírásokból tudjuk, hogy az akkor még mezőgazdasági művelés alatt álló Diósgyőr-Miskolc közötti határban milyen uradalmi épületek álltak, vagy üzemek működtek. Elsődleges hasznot hajtó „intézmények" az ital-előállító és értékesítő helyek, valamint a mezőgazdasági termékeket (búza, köles, kender) vagy állati bőröket feldolgozó, megmunkáló malmok voltak. így értesülünk az „uradalmi serfőző"-ről, amely utcanévadó szerepet is betöltött századunk első harmadáig. De számot adtak a szemközti bedegvölgyi domboldalba vájt „serfőzőhöz bérbe adott pincé"-ről is, amelynek ma már éppúgy nincs nyoma, mint a serfőző ház környékén állt „gabonatáros" és „kasznári" épületeknek. A közelben kellett hogy legyen a „Serház", vagy „Hóhér" korcsma (ez a város felé esett), és a „Svábsori" vagy „Szárazfa" korcsma (ez már Diósgyőr felé vezető győri úton, a mai Thököly u. környékén működött.) A megtermett gabonát „magtár"-ban tartották, a lekaszált füvet pedig a „szénás kert"-ben tárolták. Természetes, hogy nem maradhatott ki a „Fatelep" sem, amely később kincstári fáskert lett, s helyét - mint később látni fogjuk - századunk 30-as éveiben építették be kertes családi házakkal, majd az 1970-es években elemekből készült „házgyári" lakásokkal. A fatelep mellett külön lakása volt a „gondnok"-nak, a faanyag védelmezőjének. S ugyancsak itt vették számba a hordókészítő „bodnár-kádár mester" lakását is. Természetesen a domboldalon termesztett szőlő levét az „uradalmi", „királyi" pincében tárolták. Foglalkoztak selyemhernyó-gubóztatással, hiszen megemlíti az összeírás, hogy a Felső-város végén elöregedett zsindelytető alatt van egy puha, lágy kövekből épült ház. Ez egy nagy és két kisszobából, konyhából, éléskamrából áll, vasrácsos, kétszárnyú ablakai vannak, s a fűtést cserépkályha szolgáltatja. A lakás udvarát deszkakerítés övezi, a kertet pedig árok veszi körül. Az udvaron kerekes kút, gazdasági épület és két lónak istálló is van. A selyemtenyésztő ilyen körülmények között élt és dolgozott, mint uradalmi „alkalmazott". A Szinvából kivezetett malomárkon, majd néhány helyen a malomárokból induló, s abba visszatérő malom csatornákon - vagy tulajdonosairól, bérlőiről elnevezve, vagy az ott végzett munkára utalva, s erről jegyezve - működtek a malmok, időnként öt-hat is. Az Újdiósgyőr határt elhagyva, a Szinva jobboldali medréből vezettek ki malomárkot. Ezen működött az alsókalló malom. A környezet Kallószer elnevezése innen ered, s amikor utcákkal szabdalták, telkekkel-házakkal osztották a földet, a Szinva folyása mentén megjelent a Kalló utca elnevezés is. A malom alatt a csatorna áttért a Szinva bal partjára, s az ún. Kertészsor utcán keresztül haladva helyet adott egy másik, kisméretű malomnak. Ez a tímár-malom nevet kapta, amelynek emlékét 1989-1990-től ismét utca idézi. Ezen a malomárkon a mai Thököly utca nyomvonalában ismét