Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)
Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)
Cseterki Lajos (1921-1983) 1977. december 7-én adták át a Városi Tanácson Miskolc díszpolgári okleveleit. Ekkor vette át az elismerést Cseterki Lajos is, aki a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára volt. Az indoklás szerint „korábban a megyei pártbizottság első titkáraként sokirányú segítséget nyújtott a városfejlesztés gondjainak megoldásában/' Cseterki Lajos 1921. október 29-én Nagyborszó községben (Erdély) született egy többgyermekes református család harmadik gyermekeként. Édesapja vasúti pályamunkás, majd vasúti őr volt, s amikor egy baleset következtében elvesztette egyik szemét és nyugdíjazták, hazaköltöztette családját Hagymásláposra (Szatmár megye). Itt végezte elemi iskoláit Cseterki Lajos. A középiskolai tanulmányokat Nagyenyeden és Kolozsvárott, az állami tanítóképzőt szintén Kolozsvárott végezte el. A Nagybánya melletti Hagymásláposon népiskolai tanítóként kezdte pályafutását 1942 szeptemberében. Mindössze egy évet taníthatott, mert 1943-ban behívták katonának, s a kiképzést követően, 1944 júniusában a szovjet frontra vezényelték. Július 4-én azonban átment a szovjetekhez, ahol fogságba került. A hadifogoly táborban már szerveződött a partizán mozgalom, amihez azonnal csatlakozott. Elvégezte a partizán iskolát és a szerveződő első partizán zászlóalj parancsnoka lett. Ezzel a zászlóaljjal került haza 1945 telén. Itthon azonnal beiskolázták antifasiszta iskolába, amelynek elvégzése után annak tanáraként dolgozott. 1951Cseterki Lajos ig oktatóként működött több helyen, s közben 1947-ben - belépett a pártba. 1951-1953 között a Pedagógus Szakszervezet, 1953-1956 között a SZOT főtitkára, illetve titkára volt. 1957-től Fejér