Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)

Gyógyszertárak és gyógyszerészek Miskolcon

„SZENT ISTVÁN" (Soltész Nagy Kálmán u. 2. sz.) A gyógyszertár építési, majd működési engedélyt 1922-ben kapott. Első tulajdonos gyógyszerész Molnár Kálmán volt, akinek előír­ták, hogy a gyógyszertárat a Soltész Nagy Kál­mán-Ujvüág-Zsolcai kapu által határolt terüle­ten lehet csak felépíteni.A megnyitásra 1922. no­vember 22-én került sor, az Újvilág u. 29. szám alatti épületben. A Soltész Nagy Kálmán u. 1. és 2. számú „nyitó" épületeinek, nagyvárosi bérházainak fel­építése 1927-1929 között történt. 1929 augusztu­sában történt a tömbök átadása, s ekkori föld­szinti üzlethelyiségét már bérbeadva, működtet­te a város. Ekkor költözött ide a gyógyszertár is, amelynek „mozgási szabadsága a Zsolcai kapu­tól az Újvüág utcáig terjed a Soltész Nagy Kál­mán utca nyomvonalán". Molnár Kálmán halála után, 1942-ben özve­gye és Lombay Béla kérték, hogy az üzletet Lombay Béla irányíthassa. Fekete Bertalan polgár­mester erre 1947. december 31-ig adott enge­délyt, de az államosításig özv. Molnár Kálmánná vezette a gyógyszertárat. Az államosítástól ez volt a 14/47. számú (Malinovszkij, majd Kun B. utcai) gyógyszertár. A gyógyszertár a Zsolcai kapu felől, Í930

Next

/
Oldalképek
Tartalom