Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)
Gyógyszertárak és gyógyszerészek Miskolcon
Szentpéteri család tulajdonába. Az 1702-es kötelkönyv még őket jelzi tulajdonosként. 17681790 között - a főutca számos más házához hasonlóan - ez az épület is görög bérletbe kerül. Később a Dimcsa család tulajdona lesz, s ekkor alakul át az épület külső megjelenésében és belső térkialakításában is görög kereskedő üzletházzá. (A szomszédos házban nyitott - a diósgyőri koronauradalom bérlőjeként - 1767-ben „Kaffeház"-at Zsámbék Tamás görög kereskedő. Csupán azért nem lett vetélytársa a szomszédos patikának, mert 1781-ben leégett. 1784-ben, amikor újraépítik, már alapvetően más funkciót töltött be.) Az egykori görög bolthelyiségben kapott helyet a „Magyar Korona", amelynek alapítási ideje 1819. november 9. Az alapító tulajdonos Szabó Számuel volt, s üzlete „valósággal fenn is állott" 1832-ig. Ekkor Tisza Antal, tőle pedig 1839-ben Rádely József vásárolta meg. (Patikatörténeti szempontból érdekes, hogy Rádelynek Sajószentpéteren volt gyógyszertára, s ezt cserélte el a miskolcira úgy, hogy még jelentős összeget, pontosan „1000 váltócédula forintokat" is ráfizetett.) A „Korona" 1866-ban került dr. Csáthy Szabó István tulajdonába, majd még a századforduló előtt Balog József gyógyszerészhez. Csáthy Szabó István (1835-1903) nemcsak gyógyszerészként jeleskedett Miskolcon, hanem 1889-1897 között a villamos közlekedés megszervezésében és beindításában is nagy érdemei vannak. A takarékpénztárhoz, a gőzmalomhoz, a városi téglagyárhoz, vagy a Kereskedelmi- és Iparkamarához fűződő kapcsolatai, kötődése miatt méltán tekinthetjük és sorolhatjuk a 19. század végének kiemelkedő alakjai közé. A 20. század első felében Miskolc gyógyszerész társadalmának néhány jeles személye is megfordul itt hosszabb-rövidebb ideig bérlőként, vagy tulajdonosként. így 1909-től Baruch Sándor, 1921-től Reinhardt Jenő, aztán az 1930-as években egy csereszerződést kötnek, amely BudapestMiskolc üzleti kapcsolatra utal, de 1943-1944-ig Reinhardt marad a tulajdonos. 1948-ban még Magyar Koronaként volt ismert, majd az államosítástól megszüntetéséig, vagyis lebontásáig ez volt a 19/41-es gyógyszertár. GYÓGYSZERTÁR A MAGYAR KORONAHOZ MISKOLCZON, Szécheoyi-a. 72. Pannónia-szálloda mellett. Van iterencdém tapaaitalat folytán kitűnőnek biionyuU alant eló sorolt kéíiitménjeimet becMi figyelmébe ajánlani. Szépség elősegítésére kuunô lier a Z>r. SchicJijilstcy hirnevea orro« eredeti Ténye otin kéat< arczkcnöca és mosdóvíz, mely a sieplőt, májfoltot, bőratkit, (mitesser) kiütést ét általibaji a bőrnek minden tisxtitlanaigit bitlosan elLáYolitja. Ára : 1 téfjely arczkenőca 50 kr., 1 üreg motdÓTÍz 50 kr. ' A hatáa : kitűnően előmozdítja a börsxépltö epesmappan, hasznalati ntasitaasal 1 drb 40 kr. Ugyancsak kitOnö hatásúnak bizonyult mint bőrtiaztitó, finomító szépitíszar a keleti rózsatej, ira 1 frt. A haj ipoláaára • a haj noyétének eldmotditi'egjobb hatasn ixer. Titititj» ém erősíti a meggátolja a korpaképiődeit ét BajbólNöYény-hajszesz. liât. 1rs 1 frt. Chinai haj és szakálfestö. Eau de Chine ^T^^i^ hajfestőket felülmúl ; teljéién irtalmatlan, nehinj perci alatt a baját s legiiebb feketére festi. Ara 2 frt. Pjjn An Rnfnt szagtalan tzij és ép fogak lentartisira a legkitűnőbb szer. DÖ.U UG DUlUl, Et a májnak kellemet ét friss üdeséget kölcsönöz, ezen kivfll erőtíti a foghűit éi ÓTaierűl szolgál fogfijii ellen. Egy fireg ára 80 kr. KÖSZVÉNY ÉS* legnagyobb (ikerrel alkalmaztstik sí angol eaikzlól (1 üreg 50 kr.) és angol caúzkenöca (60 kr.) CSÚZOS BAJOKNAX Gyermekeknek hashajtóczukorkák. tl^SZ^ E£ obij, cznkorka alakban. Ezen ctukorkikat a gyermekek kelleme* izflk miatt aziresen és csemegeként Teszik. • 1 doboz gyengébb Î0 kr., erőzebb 25 kr. Spanyol mellthea v» » szörp' • » » níTénytzeletkék Angol saláta, por mindenfele mellfájdalmak, légzési nehézlég, köhögéa megaxnnteteaére kitűnő hatású I dob. 30 kr 1 üreg 80 . 1 dob. 50 . 1 dob. 60 > Shikar kivonat 1 frt 25 kr., Seigel labdacsok 50 kr., kitűnő Tértiaztitö, igen jótíkonyan hat a mij éi belekre. Salvator tyukazemirtó biztosan gyógyítja a szemölcs, libfagyis, libviazkeWat é« kiirtja tökéletesen a tyúkszemeket. 1 üreg 50 kr. Különöeen figyelmébe ajánlom a t c». gaidakötönségnek, hogy az illatok és a gazdaság restére szükséges szereket nagyobb készletben tartom raktáron éz azokat m lehető legméltányosabb árban nimitom. l'ostai megrendelések azonnal foganatortttatnak. Tisztelettel BALOG ' JÓZSEF, gyógysierí**. Termékreklám, 1873