Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)

Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)

ébrednie kell. . . Az idő a legjobb orvos, a legnagyobb fájdalmat is enyhíti. A nemzet megbékült koronás királyával. Kossuth Lajos a béke feltételei ellen óvó szavát küldte hónába. A nemzet politikai tényezőinek többsége azonban honszeretettől áthatva, mint Ő, a megkötött békét felbontani nem akarhatta. De azért imádja, bámulja Kossuth Lajost és nem egyszer küldte hívó szózatát és sóhaját hozzá . . . Kossuth Lajos e hon határait átlépni nem fogja, virányain nem gyönyörködik és nem látja 38 év változásait. . . Érzelmünk azért iránta nem csökken, bírni, látni óhajtjuk őt." (S ekkor hullott le a lepel a festményről, amelynek alkotójáról nem esik szó, és későbbi hovakerüléséről nem tudunk. Miskolc egyébként is nagyon kevés korabeli Kossuthfestménnyel rendelkezett.) Kossuth halálának híre mindenütt megelőzte a család által kiadott, rövid gyászjelentést: „Mély fájdalommal jelentjük, hogy atyánk Kossuth Lajos 1894. évi Márczius 20-án esti 10 óra 55 perczkor elhunyt. Kelt Torinóban 1894. Márczius 21-én. Kossuth Ferencz, Kossuth Lajos Tivadar." Miskolc részvéttáviratát Lévay József fogalmazta meg. Szövegét Miskolc város jegyzőkönyve a következő formában őrizte meg: „Sorsa a próféták sorsa volt. Küzdés egy magas eszményért, szenvedés a végpercekig a diadal távoli reményében. Honszeretetét és törhetetlen elvhűségét életével és halálával pecsételte meg." A temetést előkészítendő Wekerle Sándor miniszterelnök Bécsbe utazott, s kihallgatást kért a királytól. Ferenc József hajthatatlan maradt, s nem engedte meg, hogy „Kossuthot a nemzet halottjának teMiskolcz város képviselőtestülele f. évi április hó 12-én 42. szám alatt elhatározta, hogy Miskolcz város egyik terén KOSSUTH LAJOS EMLÉKÉT MEGÖRÖKÍTŐ SZOBOR legyen. A Kossuth Lajos személye iránti hála a nemzet minden rétegében osztály, vallás és pártokra tekintet nélkül él; ö az egész nemzeté volt, azért nagyságát, dicsőségét az ország minden része hirdesse. Hirdesse Miskolcz a jelen háláját a késő nemzedéknek; legyen városunkban a Kossuth iránti nagy és őszinte kegyeletnek késő századokba is átmenő maradandó emléke. Szobor alapítási felhívás, 1894