Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)

Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)

Egy-egy hazai, vagy külföldi kiállítás ürügy, vagy alkalom volt a „csigaházba" búvó művész rejtélyeinek feltárására, gondolatainak értelmezésére, magyarázatára. Végvári Lajos mű­vészettörténész úgy értelmezte, úgy gondolta, hogy „Lenkey álmodozó, elvágyódó művészete sajátos kapcsolatban áll a technikai bravúrral. A modern eljárások minden csínját-bínját ismeri, megtanulta és alkalmazza: nem egyszer azért, hogy nehezebb legyen a mű megvalósítása, mint más grafikusoknál. Szeme van a technikai vélet­lenekből adódó szépségekre, s ezeket, ha szük­sége van rá, később meg tudja ismételni - ami egyben azt jelenti, hogy a művészeti szándék igájába tudja hajtani az anyag rakoncátlanságát is. A technikai fogások sajátos mállatag, veszé­lyeztetett, bizonytalan jelleget adnak a körvonal­nak, máskor pedig megtépik, szétzúzzák, össze­gyúrják a formát. Ez az enyészetszerű rombolás, amit a különböző grafikai technikák segítségével végez a motívumokon - az elmúlás az idő kép­zeteit keltik a nézőben. ... Az elmondottakból magától értetődően alakul ki a kritikus vélemé­nye. Lenkey gyakran érdes, sőt nem egyszer sértő modora valójában csak látszat, amely kitűnő köl­tőt, a vizualitás segítségével megragadó emberi lírát álmodó alkatot takar." Lenkey Zoltán az „álmodó alkat", az „érzé­keny improvizatív" művész, a kortársak emlé­kezetében is sokak számára barátként tisztelt gondolkodó, Miskolc város díszpolgára, - ha nem bánik vele olyan szűkmarkúan a sors -, még csak 60 éves lenne. IRODALOM Dobrik István: Lenkey Zoltán. Borsodi Művelődés, 1983. március 73-75. Feledy Gyula: Lenkey Zoltán rajzai. Napjaink, 1978. dec. Feledy Gyula: Lenkey Zoltán (1936-1984). A miskolci Galé­ria emlékkiállításának katalógusa. Miskolc, 1983. Szarvas Dezső: Látogatás Lenkey Zoltánnál. Napjaink, 1962. június. Végvári Lajos: Lenkey Zoltánról kiállítása ürügyén. Napja­ink, 1971. október. Zircz Péter: Lenkey Zoltánnál. Napjaink, 1968. május. Szozopol, 19 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom