Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

A város szíve, a Zsolcai kapui ipartelep

1911 nyarán Deichsel Adolf (1889-1936) Miskolcra látogatott és Nagy Ferenc polgármesterrel aláírták a szerződést, amely szerint a gyáros a Sajó melletti Martin tag-birtokon, saját műszaki alkalmazottjaival felépítheti az acélsodrony és drótgyárat. A beüzemelésre 1913-ban került sor, s kezdetben száz, később lényegesen több munkásnak kellett munkát biztosítania. A gyár alighogy megkezdte működését kitört a háború, majd ezt követően az alapanyagok beszerzése és a késztermék értékesítése előtt lezárultak az országhatárok. A gyár kapacitása pedig meghaladta az országos igényeket. 1921-ben még a nehéz körülmények között is a gyár kemény és lágy vashuzalokból 36 vagon, edzett acélhuzalokból 75-95 vagon, szögféleségekből 60-70 vagon és drótkötélféleségekből 70-100 vagon mennyiséget állított elő (részben ilyen mennyiség előállítására volt képes). A vámkedvezmények eléréséért vívott küzdelem reménytelennek látszott még évek múlva is. A gyár vas- és acélhuzalból állította elő termékeit, de ezt külföldről nem lehetett behozni, a gyengébb minőségű hazai áru viszont jóval drágább volt, mint a külföldi. A gyár termékeit alig védte behozatali vám, ezért erős volt a német és a cseh konkurrencia. A gyár a gazdasági válság éveiben nehéz helyzetbe került. Ekkor pedig már Miskolc legnagyobb üzeme és gyára közül csak a MÁV, a Miskolci Textilipari Rt., és a Miskolci Villamossági Rt. előzte meg, így 216 munkásával a város negyedik legnagyobb üzeme, gyára volt. Erre is hivatkozva emelték ki képviselői, hogy „gyárunk az egyedüli gyár nemcsak a mai, de a régi Magyarország területén is, amely acéldrótgyártással foglalkozik és soha még anyagi támogatást nem igényelt. Mi a saját erőnkből és a saját tőkénkből fejlesztettük a mai fokára és így méltán elvárhatjuk, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett az állam legalább annyira támogasson, hogy fel tudjuk venni a harcot a német és cseh gyárakkal, amelyeket saját államuk az egész vonalon erős támogatásban részesíti. . . . nagyon könnyen megtörténtetik, hogy Magyarország egyedüli drótgyára le fog állni és így Magyarországon kizárólag külföldre lesznek ráutalva mind azon üzemek, amelyeknek acéldrótra van szükségük. . . . szén és egyéb bányáink, ipari üzemeink, gőzekéink, hajóink akadálytalan drótkötél-ellátása politikai bonyadalmak esetén kiszámíthatatlan fontosságú és gyárunk szüneteltetése az országra nézve katasztrofális lenne." A gyár telepítésének idején és működése kezdeti időszakában főleg német mérnökök és szakemberek dolgoztak Miskolcon. Az 1930-as évek szakembere és munkása már kizárólag magyar volt. A felvevő piacot, a vevőkört a bányák, földbirtokosok, nagyobb gyárak és a vaskereskedők jelentették. „Vevőink között a leggyengébbek a vaskereskedők és a gazdák. Ezen két vevőkategória bonitása meglehetősen összefügg, mert ha a gazdának van pénze, akkor a vidéki vaskereskedőnek is van pénze. Sajnos, ma mindkettő nagyon rosszul áll, ami megnehezíti a hitelezést, ami viszont a mi forgalmunk rovására megy." 1937-ben, amikor a gyár fennállásának 25ik évfordulóját ünnepelte, részt vettek az ünnepségen a Deischel család tagjai, így az alapító fia és utóda Dr. Deichsel Ervin vezérigazgató és népes szakmai társasága. A magyar ipar és a minisztérium legmagasabb szintű reprezentánsaival képviseltette magát. A gyárbemutató után jubileumi ünnepség volt a Zenepalotában. Halmay Béla polgármester itt leleplezte azt a bronzreliefet, amely a néhai Deichsel Adolfot, a gyár alapítóját ábrázolta. Este 720 személyes fogadást