Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

A főutca polgár- és üzletházai

Az udvar végén, a telek hossztengelyére merőlegesen áll egy nyeregtetős, délre néző föld­szintes épület. A lakóház néhány karakteriszti­kus vonása arra enged következtetni, hogy egy­kor egy belső szolgalmi út mentén, főhomlokza­tával, azzal párhuzamosan már a 19. század ele­jén állott. A ház alaprajzi elosztása, térfűzése, az egyes lakóhelyiségek, valamint a mellettük lévő kapualj kialakítása egy jellegzetesen 19. század eleji miskolci polgárház sémáját követi. A föltárt történelmi dokumentumok alapján meggyőző­déssel állítható, hogy az épület egy egykor lé­tező, - majd a későbbiek folyamán megnyitni szándékozott - utca vonalában állott, melynek létét kizárólag a jelenlegi telekhatárok főutcával párhuzamos végvonalai bizonyítják. A ház va­lamennyi helyisége boltozott. Minden kétséget kizáróan a 19. század első fele pallérgyakorlatának megfelelően az egyes helyiségeket ad hoc jelleggel fedték le. A lakóház hármas osztása {pitvar, szabadkéményes konyha, s ebből nyüó lakószobák) is építésének ezt az időszakát erősíti. A 19. század elejének tömbön belüli telekviszonyait ismerve válik nyilvánvaló­vá a keleti oldal kapubejárója, mely arra szolgált, hogy bejárást biztosítson az épület mögötti szűk beltelekre. A kapubejáróban kapott helyet a padlásfel­járó is. Szűkösségét azzal kompenzálták, hogy szekértengely magasságában a főfalakba hornyot vájtak. Az épület megléte - bár meglehetősen le­pusztult állapotban van - mindenképpen kurió­zumnak számít, megmaradása lakhatóságának függvénye. Az épület homlokzata, 1995

Next

/
Oldalképek
Tartalom