Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

A város szíve, a Zsolcai kapui ipartelep

szetben ritkán fordult elő, hogy ti. közel egy­időben mind a két építkezést megvalósították. Feldman László emeletráépítési terve 1937 nyarára készült el. Az elképzelés a földszinti traktusokban üzletek kialakítására adott lehető­séget, az első emeleten a nyilvántartót, a segé­lyezési és „várományi", azaz felülvizsgálati osz­tályt és a pénztárat alakították ki. A második emeleten csak az ügyintézés egységei kaptak helyet, így a járulék-kirovási, a behajtási, a bale­seti, a bányamunkával kapcsolatos ügyek, s egy­egy szobában a számvevőség, a könyvelés és a folyószámlák kezelése történt. A harmadik emeleten volt az iktató, az irattár, raktárak, nagy tanácsterem és vendégszoba. Ez a 3 emeletes épület homlokzati megje­lenésében azóta sem változott. Az épületben az 1960-1970-es években a tüdőszűrő intézett mű­ködött, az emeleti részeket korábban lakásokká alakították át. 1994-ben az épület a TÜZÉP Észak-magyarországi irodaháza. (Az Egészség­ügyi Szűrőállomás és Tanácsadó pedig új épület­együttesben, a Szent László u. 9. szám alatt mű­ködik.) A másik épület első tervei egyemeletes rendelő intézetről szóltak, 1937-re mégis olyan kétemeletes intézet épült homlokzatával az ak­kori Tisza István utcára, amelyben csak az orvosi rendelők, a nyilvántartás és a közös várószobák voltak. Az épület átadása után a Zsolcai kapu­ban megszűnt a betegellátás, csak az adminiszt­ráció maradt a székházban. Az új, 1937-es épület 1991-ig tartotta meg egészségügyi funkcióját. Működött itt tüdőgondozó, bőr- és nemibeteg­gondozó intézet Gruby Dávidról elnevezve a Bajcsy-Zsilinszky u. 13-15. szám alatt. A felújí­tott épület 1993-ban kapott új funkciót. Azóta a Miskolci Igazságügyi Szakértői Intézet Or­vosszakértői Iroda és a Borsodi Orvosi Kamara működik benne. Borsodi Orvosi Kamara épülete, 1995

Next

/
Oldalképek
Tartalom