Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

A város szíve, a Zsolcai kapui ipartelep

Klir József vaskereskedése „A Borsodi Szántóve­tőhöz" elnevezéssel volt ismert. (A tulajdonos­ban a 19. század egyik legjelentősebb miskolci építészének fiát tisztelhetjük.) A Borsod c. lap 1871. július 27-én megjelent száma adta közre, hogy a „Középpiacz útcza 2500. alatti Lakatos s Asztalos-Műszerek Kereskedését" KZír József úr­tól átvette, de hasonló névvel működteti tovább a Wächter és Szabó kereskedő cég. Réty Károly az 1850-1860-as években „Az Arany Szántóvashoz" nevet adta üzletének. Ovális, nagyméretű ková­csolt vas cégérének középső részébe valóban ekevas lógott be. 1875-1876-ban egy cégjelzéses számla bizonysága szerint Köncs Ferenc „vas és műszerszám kereskedés "-ének is kasza volt a cégére. Természetesen nemcsak a piac környé­kén, vagy éppen a Tetemváron voltak vasműves árulóhelyek, hanem a főutcán is, ahol egy-kettő maradandó névre és nagy elismerésre tett szert. Nem cégéréről, hanem üzletéről vált ismertté az ún. „Pigay-vaskereskedés", Pigay Imre jeles vál­lalkozása. A Kubacska-féle vaskereskedés a tulajdonos halála után, 1920 körül átalakult, de a cégér ma­radt. Évtizedeken keresztül Bernstein Dezső „Aranykaszá"-ja várta a vevőket. A cégér azóta múzeumba került, s az állandó várostörténeti kiállításon jelenleg is látható. Az egykori tulaj­donosra pedig mindmáig emlékeznek a régi miskolciak. A sarokház emeleti részén működött a szálloda, amely nem tartozott a nagymúltú, s előkelő vendégfogadók közé. Hangulata, a ki­szolgálás és a berendezés „környezetbe illesz­kedő" volt, megfelelt a „sokadalom" vibráló han­gulatának, az adás-vételt követő áldomásoknak, társas ünnepléseknek, ünnepségeknek. A műemlék jellegű épület tervezőjét, építé­szét nem ismerjük, korára is csak következtetni tudunk. Eszerint 1830 körül emelték késő klasz­szicista stílusban. A ház ezeket a tiszta stílusje­gyeket a múlt század végén bekövetkezett át­alakításáig viselte. Ekkor a földszinti mezők vál­Családi síremlék a Mindszenti temetőben, 1994

Next

/
Oldalképek
Tartalom