Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

A város szíve, a Zsolcai kapui ipartelep

alapján bezárták. Megtartották a lehetőségét annak, hogy a „feltétlenül közérdekű vállalatok" közül, ha azt keresztény igénylők is kérik, néhányat továbbra is működtetni lehet, de csak vállalati vezető kirendelésével. 1944. május közepe és június közepe között, a gettósítás idején Kun Lajost és feleségét, valamint sógorát is (aki az üzlet vezetésében társa volt) deportálták. Fia, Kun István egy 1947-ben készült kérvényében írja, hogy „a gyár vezetését egy megbízhatatlan és laikus vállalatvezető gondjaira bízták. Édesapám a deportálásból nem tért vissza és a gyárat hazajövetelünk után teljesen üresen találtuk. Az átvonuló orosz csapatok ui. a gyár berendezését leszerelték és elvitték. Elvittek 57 db szerszámgépet, nagymennyiségű készárut és nyersanyagot. .. . Elképzelhetetlen nehézségek árán rendbe hoztuk üzemünket, kijavítottuk szerszámainkat, néhány új gépet is szereztünk, de a termelés gyárszerű felvételéhez és régi kapacitásának megközelítéséhez távolról sem elegendő. Az üzem vezetését az alapító-tulajdonos alulírott, műegyetemet végzett fia vette át, aki hosszú évek óta dolgozik a gyárban - a vállalatnál 20 év óta működő cégvezetővel - és szeretnénk azt olyan állapotba hozni, hogy békebeli kapacitását elérhesse." Ez a „békebeli kapacitás" pedig azt jelentette, hogy a két világháború között a gyár nemcsak az ország egész területére, hanem Romániába, a Balkán országaiba, Olaszországba, Törökországba, sőt afrikai országba is szállította szabadalmaztatott gyártmányait. A szakmai és politikai szervezetek bár támogatták a gyár újraindításának ügyét, ez nem történt meg. A nagymúltú gyár még az államosítás, az 1949-es nemzeti vállalatokká alakítás előtt megszűnt. lA|

%0SÁRU-ö^

g ís

hoi