Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)

Iparos-, kereskedő- és polgárházak

19. századi ikerház a diósgyőri pálosok egykori telkén (Széchenyi István u. 8.) Részlet a fél évtizede felújított ikerházból 1985-ben a régészeti feltárások a mai Széchenyi u. 8. számú ház Szinvára nyúló, s melléképületekkel zsúfolt szalagtelkén közép­kori kőfalnyomokat találtak. Nagy a valószínű­sége, hogy a maradványok a diósgyőri pálosok egykori kúriájából származnak. Okleveles ada­tok szerint Ivánka fia János, illetve özvegye, mint miskolci polgár 1381-ben adományozta a telket és a rajta emelt épületeket a diósgyőri pálosoknak. Az 1381-es adományozást 1478-ban oklevél erősítette meg, majd az írásos nyomok meg­szakadnak. Legközelebbi írásos dokumentum az 1702-ben készült ún. miskolci kötelkönyv, amely az itt állt épületről nem tesz említést. Sajnos a 16. század elején - feltehetően - lerombolt pálos ház utáni építményekről sem rendelkezünk egy­értelmű ismeretekkel. A régészeti feltárás azt bizonyította, hogy a középkori épületalapokat később nem használták, tehát a későbbi építmé­nyeket nem ezekre a falakra emelték. A 18. századi feljegyzések Gombos-te­lekként említik ezt a területet, amely a század közepén-végén egy Stajovics Péter nevű görög kereskedő kezébe kerül. A 19. század elején már az ő nevéhez kötődik a fényűző építkezés. En­nek dokumentumai nem maradtak fenn, de miskolci leírások, útikalauzok utalnak rá. „Meg­tekintésre érdemes a Széchenyi u. 8. számú, 1812-ben épült ház, s emeleti folyosójának vas­rácsozata" - írta egy ismertető 1908-ban. A szé­les, „kettőstelek"-nek ez a nyugati része. A telek másik építménye nagyobb, L alakú, s újabb 270

Next

/
Oldalképek
Tartalom