Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)

Az iskolák

A központi leánykollégium épülete, 1994

Pál 1843-ban Miskolcon született, s 1903-ban itt is halt meg, a tetemvári deszka temetőben nyugszik. Síremlékének elkészítésére a jeles szobrász, Kun József kapott megbízást.

A többnyire Párizsban dolgozó művész kar- rarai márványból készítette el az emlékművet, s ebbe illesztette bele a pedagógus bronzból öntött képét.

Az egykori iskola története is figyelemre méltó. A református egyház anyagi támogatásával 1846-ban Karacs Teréz szervezte meg, s ezzel meghatározó szerepet vállalt a leányok középfokú oktatásának megindításában.

Az intézménynek 1859-1872 között Dóczy Gedeon volt az igazgatója, emlékét, tiszteletére márványtáblát avatva őrizte meg a város, öt követte Tóth Pál, aki 1903-ig töltötte be az igazgatói tisztet.

A leánynevelő intézet földszintes épületéről egyetlen képet őriz a múzeum. Ezen nemcsak a Palóczy utca „földszintes" környezete érzékelhető, hanem a Dózsa György utca vonalában kivehető Bizony Ákos jeles jogász és ország- gyűlési képviselő kúriája is. A városnak ez az utcája a Fábián kapun keresztül vezetett a szántóföldekre.

Tóth Pál több, mint három évtizeden keresztül fáradozott azon, hogy a négyosztályos tanodából hat osztályú intézet legyen. Az új iskolaépület is (mai Palóczy u. 5.) az ő gondolata volt. Halála után városi gyűjtést kezdeményeztek szobrának elkészítésére.

Az ötlet hol feledésbe merült, hol újból feltámadt, de végül is nem valósult meg. Pedig az elképzelés jó volt, s eszerint a Palóczy utcát parkosítva, a szobrok utcájává kívánták alakítani. Az 1930-as évek elképzelése szerint Deák Ferenc szobrát követte Lévay Józsefé, majd Tóth Pálé következett volna. Az utcát tér zárta volna le, amelyen 1906-ban már felállították Szemere Bertalan szobrát.

1993. december 6-án volt Tóth Pál születésének 150. évfordulója. Arra, akinek emlékét egykor szoborban kívánta megörökíteni a város, ezen az évfordulón már senki sem emlékezett.

Igazán szép feladat lenne pedagógiai munkásságának, a helyi sajtóban megjelent rásainak, ünnepi megemlékezéseinek és búcsúbeszédeinek számbavétele, életművének feldolgozása. Tóth Pál a város történetében már „kiérdemelte" azt a helyet, amelyet ismét feldigézve, legalább emléktáblával jelölve lenne szükséges megtartania Miskolcnak. Az iskola „névadások" idején Tóth Pál nevét a pedagógusok figyelmébe ajánlom.

185