Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)

Terek, szobrok, emberek

A Hunyadi utcai emléktábla

Szombathely, Kőszeg, Székesfehérvár következett a vándorszínészet kacskaringós és göröngyös útján, majd ismét Miskolc, Nagyvárad és 1823-ban Kolozsvár. Itt érte el művészetének csúcsát, s korai méltatói szerint „neki lehet köszönni a magyar opera létrejöttét. Oly társulatnál, hol ő működött, könnyű volt operát adni."

1837-ben lett a Nemzeti Színház tagja, s ekkor fogalmazták meg művészetéről, tehetségéről, hogy „mint a második magyar színi generáció tagja, elévülhetetlen érdemekkel bír ... ki valódi kincse volt minden társulatnak, melyha boldogulni akart, a dráma mellett az énekes játékot is tartozott művelni."

Déryné 1852-ben vonult vissza a színészettől. Férjével - annak haláláig - Diósgyőrben élt, a vár alatti gazdatiszti házban, melyet a mai napig

is nevükkel tisztelünk. (Később orvos-tudós tulajdonosáról Saád-házként is ismertté vált.) A miskolci színészet történetét és Déryné korát itt a közelmúltig kiállításon láthatták az érdeklődők.

A színésznő élete 1867-től haláláig Miskolc- hoz, a Hunyadi utcai házhoz kötődött. 78 éves korában itt kezdte el írni naplóját, amely a magyar memoár-irodalom remeke. A már 52. számmal jelzett házon emléktáblát láthatunk, amelyet „a múzsák e kegyeltje halhatatlan emlékének" ajánlott és avatott 1923-ban a Miskolci Nőegylet. Természetesen nem ez, hanem az udvari kis földszintes, egykor két kis szobás, három ablakos, egyszerűen berendezett és fehérre meszelt ház az, ahol a napló készült. Testvérével, Johannával, Kilényi Dávidnéval bérelték ezt az egyszerű lakot. A napló írása közben a mindig

136