Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)

Terek, szobrok, emberek

Szemere-emlékek és a Szemere-család relikviái Miskolcon

1930-ban, férje halálának negyedszázados évfordulóján, Szemere Attiláné Miskolc városának, illetve a Borsod-Miskolci Múzeumnak adományozta a Szemere-család még megmaradt tárgyi és dokumentációs emlékanyagát. Korábban hasonlót tettek a Palóczy-örökösök. A múzeum ekkor hitet tett a város egykori kiválóságai emlékének megőrzése és ápolása, gyarapítása mellett. Ennek megnyilvánulásaként már látható volt a koszorús költő csaknem teljes hagyatékát bemutató „Lévay-szoba". Ezért is fogadta a múzeum először kiállításon, majd gyűjteményeiben örök időkre a félszáznál többre tehető relikviákat. Azóta több, mint hat évtized telt el, a háború évei, az 1950-es évek múzeumi átszervezései, épületomlások, gyűjteményi átcsoportosítások nemigen kedveztek a féltve őrzött emlékeknek.

Ezért is érdemelnek figyelmet, újraidézést mindazok az emlékek, amelyeket a közgyűjteményekben, vagy a városban (köztéren, utcán, vagy éppen az avasi domboldalon) őrzünk, s amelyek a két Szemere ittlétét, máig ható szellemiségét idézik.

Szemere Attiláné az adományozáskor így emlékezett: „Mindent ideadtam, amit a jobb időkből meg tudtam menteni. Bútorokat, szőnyegeket sajnos már nem adományozhattam, mert azokat a rossz időkben kénytelen voltam eladogatni . . . Három évig Melczer Lillánál laktam és gyermekeinek adtam zongora és nyelvleckéket. Azután felkerültem vissza Budapestre, ahol a külügyminisztérium alkalmazott. . . Sikerült a honvédelmi alapból, amelynek egykori elnöke Szemere Bertalan volt 150 pengő kegy díjat kapnom." 1919-ben Bécsbe költözött, s mindent magával vitt az akkor még meglévő családi hagyatékból. „Bécsben aztán eladogattam bútoraimat, mert élni csak kellett valamiből. És így többek között eladtam tizennégy gyönyörű, rendkívül értékes török imaszőnyeget. "

Ami a hányattatás éveiből megmaradt, hat ládában érkezett Miskolcra. Az emlékanyagot Leszih Andor, a múzeum akkori tudós igazgatója szétválogatta, s külön mutatta be az apa és külön a fia anyagát. Újszerű volt Szemere Bertalan 1848/49-ből származó levélgyűjteménye. Különösen értékes volt az a 15 darab, amelyet Kossuth Lajos írt. „Ezeknek mindegyike megrázó drámaisággal világítja meg a közeledő tragédiát látnoki lélekkel megérző Kossuth Lajos lelki vívódásait." Görgey, Damjanich, Dembinszky és Perczel levelek is voltak a gyűjteményben. Napjainkban is őrzi a múzeum Arany János levelét és verskéziratát. Szemere Bertalantól, a „Tisztelt Miniszter Úr"-tól kért segítséget a szabadságharc katonáit buzdító verse megjelentetéséhez. Ekkor még látható volt az a levél, amelyben Szemere Paskievics orosz tábornokkal való viaskodásáról számol be. Egy másik érdekesség pedig az a dolgozat volt, amelyet a nemzetiségi kérdés meg- (vagy fel-) oldásáról írt.

A kiállításban megjelentek darabok a múzeum saját, ún. „1848-as gyűjteményéiből is. A Görgey és Perczel levelek Szemere titkárától, Horváth Lajostól kerültek a múzeumba. Horváth Lajos (1824-1911) a jogtudós politikus 23 éven

112