Tóth Péter: Gömör vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei II. 1580-1587 - Borsodi Levéltári Füzetek 52. (Miskolc, 2011)
Regeszták
ők, mint törvény szerinti örökösök rá akarták tenni a kezüket azokra a jószágokra, amelyek néhai Korláth Erzsébet asszony halála után az örökségi jog címén reájuk szállottak, Mocsáry György azonban a házastársa nevében hatalmasul elfogatta a tiltakozók két jobbágyát, akik Csoltón laknak, név szerint Kovács Bálint fiát, Kovács Miklóst és Kó- tha Tamást. 3016. (1.119a.) Basó Farkas és Basó Mihály, valamint Basó Bertalan és Basó János (praenominati fratres, lásd a 3014. számú regesztát) felkérik Beretkey Gáspár és Látránd Boldizsár szolgabírókat, valamint Korláth György és Beretkey György esküdteket azoknak azoknak a népes és puszta jobbágy helyeknek az összeszámolására és felbecsülésére, amelyekből ki akarják fizetni a jegyajándékot Basó Borbála asz- szonynak. 3017. (1.119a.) Mocsáry György házastársa, Basó Borbála asszony (praetacta consors, lásd az előző bejegyzéseket) nevében a következőket adja elő: Basó Borbála nem mint dotalista birtokolja a követelt jószágokat, hanem örökösként. Az apjának, néhai Basó Jánosnak ugyanis sem fiai nem voltak, sem leányai, ezért a jószágok a halála után reá szállottak és régtől fogva békességesen birtokolta is azokat. Sem Mocsáry György, sem pedig Basó Borbála asszony nem foglalt el tehát semmit hatalmasul, hanem éppen a nevezett Basó fivérek követtek el hatalmaskodásokat ellenük. 3018. (I. 119a.) A Basó fivérek szintén protestációt terjesztenek elő, azért, mert Mocsáry György azt mondta: ők hatalmaskodtak előbb, nem pedig a nevezett Mocsáry György. 3019. (1.119a-119b.) Mocsáry György ismét protestációt terjeszt elő, mivel ő nem azt mondta, amit a Basó fivérek mondanak: azaz nem azt mondta, hogy ők hatalmaskodtak előbb, hanem azt, hogy még azelőtt követtek el hatalmaskodást, mielőtt intették volna a házastársát, azaz Basó Borbála asszonyt. így például a Basó fivérek még az intés előtt két alkalommal is elhurcoltatták az asszony jobbágyait, egy Nagyragály határában lévő zálogos rétről pedig elvitették a lekaszált szénát. Ezenfelül Gond Bálint, Basó Farkas szervitora elvitette a tenkelnek nevezett tavaszi gabonát, az asszony egyik jobbágyát pedig keményen megverte, a lovát is elvette és mind a mai napig magánál 86