Tóth Péter: Gömör vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei II. 1580-1587 - Borsodi Levéltári Füzetek 52. (Miskolc, 2011)
Regeszták
A felperes azt válaszolja, hogy ő semmit nem szól. A Tornaljayak azt mondják, „hogy vagy Serjényi, az exponens corri- gálta, vagy corrigáltatta meg, mert hallgat, tehát úgy látszik, hogy egyetért. Ennélfogva ez e levél állevél, nem tartozik kegyelmetek az mandátumot kiadni, hanem árestálja kegyelmetek azt is. Az mi egyéb levelet kíván, azt sem tartozik kegyelmetek kiadni erre e mandátumra. [.. J65 mert mi ellenünk és az mi jószágunk ellen vagyon. Tudjuk penig azt, hogy segédbírók vagytok, semmi pénát nem pronunciálhattok ezért most, hanem az én fölső bír ám előtt meg akarom keresni érette ezt e mandátumot, az kit hozott volt, kit megcorri- gált-e, vagy megcorrigáltatott, bírám kezénél, espán uram kezénél legyen addig, hogy mikor arra kelünk, tehát eredetiben az én bírám előhozza, espán uram, ezért árestáltatom." Szilágyi Dávid Serjényi érdekében ezt mondja: „Lássa meg kegyelmetek, ha megtartatja-e ez okokval, az kit mondnak az Tornaljayak, mert ott vagyon az mandátumba az, hogy miután a jelen levél elolvastatott, adjátok vissza annak, aki bemutatta." A Tornaljayak így válaszolnak: „Ha úgy volna az mandátum ő magába, az mint az őfölsége bírájától elhozta, meg nem corrigálta, avagy corrigál- tatta volna, mit tehetnénk róla, engedni kellene neki mind minekünk, mint kegyelmeteknek, de ha annyiba ereje nem lészen, az mennyibe az correctiót illeti, tiltakozással szállók, hogy abba se legyen ereje, hogy „miután a jelen levél elolvastatott, adjátok vissza annak, aki bemutatta", hanem árestálja kegyelmetek. Mert ha nem, reá hívom kegyelmeteket érette, mert énnekem ezzel kell eredetiben élnem és bizonyítanom az én fölső bírám előtt." Ebben ez deliberatio, hogy mivel deprehendáltatik az emendatio az mandátumba, hogy azt az dictiót, az Tornaiját oda írták a tornaijai jószágok részéről, megtetszik, hogy nem az írta azt oda, az ki az levélt csinálta, mivel hogy ez corrigálással viol[ál]ta az levelet, mert mindeneknek látására vagyon, hogy más kéz írás, ez okokért erőszakkal megrontott és érvénytelenített az levél és ha egy részébe így megrontotta és erőtlenné tette az levelet, mi semmi részébe nem tartozunk observálnunk, mert az judiciarius uram őnagy- sága igaz levelet és nem corrigált levelet szokott nekünk küldeni, ha megcorri- gáltat is, az hites diákkal corrigáltatja meg, ugyanazzal a kézzel és oda írják: lecta et correcta, mert hogy az lecta noha ott vagyon, de nincs az correcta, 65 Egy szó nem olvasható ezen a helyen. 106