Tóth Péter: Borsod vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei I. 1569-1578 - Borsodi Levéltári Füzetek 51. (Miskolc, 2008)

A jegyzőkönyvek I. kötete 1578

gyának a pénzét, amit az a gyermekeire hagyott, lopva elvitte arról a helyről, ahol el volt rejtve, a mondott árvák nagy kárvallásra, amely kárvallás 100 forintért sem lenne etűrhető, nem számítva a hatalmas­kodást. Az alperes fél érdekében senki nem jelent meg, így a törvényszék meg fogja hozni az ítéletet. 1725. (I. 13-15.) Senyey Pál a vármegye által kiadott prókátort valló levéllel Csery Fruzsina asszony, mint felperes érdekében a következő­ket adja elő Batha ellen: jóllehet nyilvánvaló a törvényszék számára, hogy a felperes egy becsületes özvegyasszony, Batha Bálint alperes mégis az állította sok vitézi rendű, azaz vitézlő ember előtt, hogy el­égette azokat az okleveleket és iratokat, amelyek az alperest illették volna meg. A felperes asszony ezt egyszerűen tagadja, hogy ezt cse­lekedte volna, pedig az alperes neki magának is mondta, hogy elégette az iratokat. Azt kívánja tehát, hogy az alperes bizonyítsa a vádat, s azt követeli, hogy a törvényszék hozzon ítéletet és szolgáltasson számára igazságot, mivel ez a vád gyalázatot és szégyent hoz rá; ha pedig ta­gadna az alperes, akkor a bizonyításra ő kéri fel Korhy szolgabírót és Szászfay esküdtet. Bakos Balázs a vármegye által kiadott prókátort valló levéllel az alperes fél, tudniillik Batha Bálint érdekében a következőket válaszolja a keresetre: a felperes asszony 1576. szeptember 30-án Szabó Mártont, néhai Tibolth Luca asszony vejét elfogatta a mondott néhai Tibolth Luca Vattán lévő házánál, amely házat a jószágokkal együtt a nevezett meghalt asszony az alperesre hagyott. Az elfogott személynek voltak átadva azok az iratok, amelyek a vattai jószágokról szóltak, s ezeket a felperes asszony, jóllehet semmi joga nem volt rá, elvette Szabó Már­tontól, akit addig nem is bocsátott szabadon. A bírák emlékezhetnek rá, hogy a nevezett alperes egyszer már ünnepélyes protestációval élt előttük ezen hatalmaskodás miatt. A felperes asszony pedig az okle­velek elvétele után maga mondotta Vathay Márton deáknak, hogy már 12 oklevelet elégetett; ezen Márton litteratus az alperesnes osztályos atyafia. Azért az alperes most is tiltakozást terjeszt elő, mivel a felperes asszony ezzel kérkeídejtt és követeli, hogy a törvényszék hozzon ítéletet. A dolog bizonyítására ő is felkéri Korhyt és Szászfayt. A felperes tagadja az alperes vádjait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom