Szegőfi Anna - G. Jakó Mariann: Borsod megyei egyesületek adattára - Borsodi Levéltári Füzetek 50. (Miskolc, 2007)

Útmutató az adattárhoz

egyesület. Mindkét esetben az irányító lelkész, tanító személyisége határozta meg az egyesület életét; ismerünk a népi hagyományokat gyűjtő KALOT szervezeteket, és országjáró, önművelő levente táborokat, és számtalan ellenpéldát is.) Az alapszabályban meghirdetett és ténylegesen is gyakorolt „nemesebb" célok megvalósítása mellett, a kutatók hajlamosok megfeledkezni az egyesületekben szervezett szórakozásról. A tényleges működés vizsgálata bizonyítja, hogy a boldog békeidőkben és a két háború között - nagyon sarkítva -, de az egyesületekben „áll a bál" képletesen és ténylegesen is. A bál lehet jótékony vásár, műkedvelő előadás, vagy a hivatásosok képviselte magasabb kultúrához tartozó rendezvény, tudományos előadás. Hangsúlyoznunk kell, hogy mindig része a szórakozásnak az irodalom, a színház, a zene, és a sport; a versenysport támogatása, az amatőr versenyzés és a tömegek sportja (nem tömegsport) egyaránt. A tényleges működésnek alapvető meghatározója volt a település nagysága. Falun maximum két egyesület; egy Gazdakör és egy egyházi ifjúsági kör, esetleg egy jótékony egyesület legtöbb esetben női egyesület - működött. Ezek jól megfértek egymás mellett, mondhatnánk, kiegészítették egymást. A falu „elitje" a megyei, vagy a szomszéd városi egyesületek tagjaként találta meg a rangban és szakmában hozzáillő társaságot. A városokban az egyesületek tagságának szelekciója inkább az osztály szerkezet által determinált. Ha leegyszerűsítjük volt tiszti kaszinó, polgári olvasókör, és munkás szakegylet. A városokban az egyesületek egymás mellett élése azt jelenti, hogy nem keverednek a tagok - még a bálban sem - a kasztrendszer teljességgel megmerevedik. Ez is egyik oka annak, hogy a két háború között gombamód szaporodnak az egyesületek. A fentebb már említett forráshiány következtében az egyesületek mindennapjairól, a társadalomban betöltött szerepükről