Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Gömör vármegye 1771 - Borsodi Levéltári Füzetek 48. (Miskolc, 2010)

A kérdőpontok

János mp. Varga Estván mp. (L. S.) - A vármegye által kiküldött összeírok: Abaffy Adjut és Gothárd András. Jelzete: MOL. C. 59. 3011. cs. 155. sz. 2-6. p. SAJÓPÜSPÖKI I. Urbáriumok nincsen. II. Contractusok nincsen. III. Az földes uraságnak 140 rénes forintot szoktak esztendőnként adóul fi­zetni közönségessen, azonkívül az malmot, mely is helységekben va­gyon, az mikor mi híja vagyon, szokták igazítani mind a’ házhelylye- sek, mind pedig a’ zsellérek. Nemkülönben forspontot a’ mire kíván­tatik, állítanak, mely szokás ember emlékezetétől fogva mindenkor közöttök megvolt. IV. Szántóföldeik három nyomásra vannak elosztva, mellyek mikor az Is­ten idejét adja, mind a’ búzát, mind a’ rozst, tenkelyt és zabot megter- mik. Réttyeik többnyire kétszer kaszálhatok. Emporiuma ezen helységnek Rosnyó és Eger várossai, mellyek mint­egy öt mértföldnyire vannak ezen helységtül helyheztetve, az holott hasznossan, tűrhető útja lévén, mindent vehetnek és adhatnak el. Legelő mezejek mind fejős, mind pedig vonó marhájokra nézve ka- szállás előtt is meglehetős. Itató víz elegendő vagyon marhájoknak. Erdejek többnyire gyertyányos és hársas lévén, épületre nem alkalma­tos, azért is tsak tűzre szokták hordani. Sóval, Tokaj bul hordván, kereskedhetnek. Kenderáztató vizek alkalmatosak vannak. Az helységben malom vagyon. Káros állapottyai ezen helységnek. Réttyeit ezen helységnek nagyobb részént az árvíz szokta elrontani, azon okon füvet is igen rosszat szoktak termeni. Földeik is egy nyomáson laposok lévén, többnyire ki szoktak ázni. V. Ezen helységben egy egész házhellyes gazdának vagyon hat hold szán­tóföldje, mellyekben 15 kilát bé lehet vetni, azonkívül négy ember vá­gó réttye vagyon. Szántóföldéinek harmad része az határnak távol léte 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom