Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Gömör vármegye 1771 - Borsodi Levéltári Füzetek 48. (Miskolc, 2010)

A kérdőpontok

Marhalegelésünk mindenféle marháinknak határunkon kaszálás előtt is elegendő. Marhaitató vizünk is alkalmatos és hűséges. Tűzre és épületre való fánk az uraság engedelmekbül elegendő. Makkoltatásunk ugyan az uraság engedelmekbül vagyon. Király dézmánk nincsen. Szilvás kerteink egynémelyikünknek valami kevés, zöldségtermő pe­dig elégedendő, úgy káposztás kerteink is találtatnak kívül helységün­kön. Tokaj bul hozandó sóval kereskedhetünk. Hámorok helységünkhöz közel vannak. Szenet határunkon égetünk, melyet is körül lévő hámorokban eladha­tunk. Rétünk három ember kaszáló. Kenderáztató vizünk elégedendő. Malmunk helységünkben [van]. Viszontagságok: Réteink kevés és csak egyszer kaszálhatok. V. Nem lévén egy egy házhelyes gazda közöttünk, hanem mind fél helye­sek, azért egy fél házhelyes gazda három posonyi mérőt vethet el, rétje pedig két darabbul álló. VI. Hány napi munkát vitt véghez egy-egy gazda ekkoráig, számát nem tudjuk, hanem midőn parancsolatját vettük földes urainknak, a robotot négy marhával vittük véghez, ideértvén oda s visszajövetelnek idejét. VII. Mind őszi, úgy tavaszi termésbül földes urainknak hetedet adunk, ezenkívül sem készpénzül, sem ajándékul semmit nem adunk; ezen ne­mes vármegyében némely helységekben, tudgyuk, hogy heted vagyon és kilenczed. VIII. Egy puszta hely vagyon helységünkben, mellyet Ragályi uraimék közönségessen élnek. IX. Rész szerint örökösek vagyunk, rész szerint szabad menetelűek. Kecső, 1771. június 2. Hladon György vicebíró keze x vonása. Molnár János hites keze x vonása. Hegedűs János hites keze x vonása. - A vármegye által kiküldött összeírok: Uza Sándor, Tihanyi László, Czékus István és Ragályi József. Jelzete: MOL. C. 59. 3007. cs. 82. sz. 3-6. p. 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom