Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)
Előszó
Palik László népfrontelnök nyitotta meg, majd Miklós József tanácselnök 18 fős munkástanács megválasztására szólította fel az egybegyűlteket. A választás után — mivel a jelenlévők élesen támadták a tanács és a tsz elnökét — Délczeg Tibor javasolta, szavazással döntsenek a tanácsvezetők leváltásáról. A jelenlévők véleménye erősen megosztott volt, ezért a megyei küldött javaslatára úgy döntöttek, hogy meghagyják a vb vezetőit a munkástanács ellenőrzése mellett. A választás után a községi és a vasutas ifjúság nevében megkoszorúzták az Árpád szobrot, majd a megválasztott tagok az iskolába vonultak át, hogy megválasszák vezetőiket. A munkástanács elnöke Vámos Gusztáv iskolaigazgató, elnökhelyettesei Szabó Bertalan, Teluskó István és Turóczi József lettek. 90 A gyűlés után, délután 2 órakor a megyei munkástanács küldötte Gáti Imrénét a községi határőrségen helyezte biztonságba. A helybeliek azonban többször zaklatták a határőrséget, Gátiné kiadatását követelve, ezért később — valószínűleg november l-jén — az asszonyt Miskolcra szállították, ahol a megyei munkástanács helyezte biztonságba. 91 A forradalom idején Hidasnémetiben is élelmiszergyűjtést szerveztek. 150 liter tejet szállítottak Miskolcra október végén. Ebben az időben terjedt el a hír, hogy cigányok akarják megtámadni a határőr laktanyát. A határőrség a vasutasoktól kért segítséget, hatásukra pedig a községi munkástanács hozott intézkedést a rend fenntartása érdekében. November 2-án a Munkás-Paraszt Tanács ülésén nemzetőrség felállításáról határoztak, amelynek parancsnoka Dévai János lett. A Tanács határozatban rendelkezett arról, hogy a vb lássa el hivatalát, „a munkástanács és elnöke irányítása mellett". 92 November 3-án, a nemzetőrség részére fegyvereket hoztak Abaújszántóról, másnap azonban — a szovjet csapatok ismételt támadásának hírére — a határőrség laktanyájában helyezték azokat biztonságba. November 12-én a Munkás-Paraszt Tanács ülésén Miklós József vb elnök és 90 B.-A.-Z. m. Lt. XXIV-402. Fejes Gábor és Déczeg Tibor fegyelmi ügye.; B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-l/c. Jegyzőkönyv a hidasnémeti Munkás-Paraszt Tanács választásáról. 91 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.1232/1957. Farkas István bírósági vallomása. 92 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-l/c. 95. Jegyzőkönyv a hidasnémeti Munkás-Paraszt Tanács 1956. nov. 2-i üléséről.