Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)

Előszó

ABAÚJKÉR Október 26-án abaújszántóiak érkeztek tehergépkocsival a község­be. Követelésükre Szűcs István tanácstitkár leverte a vörös csillagot. Október 29-én a kultúrotthonban mintegy 250 helybeli részvételével 20 tagú Munkás-Paraszt Tanácsot választottak. A testület ezután saját soraiból id. Godla József földművest elnökké, Szakácsi József gépko­csivezetőt elnökhelyettessé választotta. 44 Október 27-én a munkásta­nács felhívásban fordult a lakossághoz, amelyben élelmiszergyűjtésre szólított fel. Az élelmiszert másnap Debrecenbe szállították. A mun­kástanács leváltotta a tanács elnökét, titkárát és átvette a község veze­tését. November l-jén Kiss István abaújszántói kőfaragó az abaúj­szántói rendőrségen követelte Kedves Zoltán volt MDP járási másod­titkár letartóztatását, mert miatta ítélték el - állítása szerint - ártatianul 1954-ben 1 év 4 hónapra izgatásért. Kedves ugyanis a vád tanúja volt bírósági tárgyalásán. Azzal is vádolta, hogy a funkcionárius az eljárás idején belerúgott a terhes feleségébe. A nemzetőrség elutasította Kiss követelését, de a később megjelenő diákparlamenti küldöttek utánajár­tak panaszának. Este felkeresték Kedves Zoltánt abaújkéri lakásán és kérdőre vonták. Később a tanácsházára is behívatták, ahol a községi munkástanács tagjai jelenlétében ismét kihallgatták. Id. Godla József községi munkás tanácselnök tiltakozott a volt pártfunkcionárius letar­tóztatása ellen, mivel nem látta bizonyítottnak a vádakat. A diákok úgy látták, hogy személyeskedésről van szó, és így nem tettek eleget a kőfaragó követelésének, nem tartóztatták le, azonban kérték a községi munkástanácsot, gondoskodjon Kedves Zoltán házi őrizetbe helyezé­séről. A diákok távozása után a munkástanácselnök biztosította Ked­vest arról, hogy nem eshet bántódása. 45 Az incidens hatására Kedves a szülőfalujába menekült, később a szovjet csapatok bevonulása után ismét aktivizálta magát 46 44 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-l/c. 95. Jegyzőkönyv az abaújkéri Munkás-Paraszt Tanács alakuló üléséről. 45 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.203/1958. id. Godla József rendőrségi tanúkihallgatása. 1957. okt. 28. 46 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.203/1958. sz. ítélet Kiss István és tsai ügyében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom