Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)
Dokumentumok
15./ Közadakozásból küldjünk TEFU-autókon élelmiszert Budapestre. A gyűjtést minél hamarabb sszervezze meg a munkástanács. Utána Ökrös Pál technikumi tanuló felkérte a gyűlésen résztvevő Honfitársakat, hogy kiegészítés-képpen szóljanak hozzá a memorandum! pontokhoz: A honfitársak egyhangúan követelik, hogy a polidkai foglyokat, ami 10 év alatt jogtalanul meghurcoltak azonnali hatállyal engedjék szabadon. Berzeviczi Imre Bank Igazgató kér szabad megélhetési jogot, hogy olyan keresettel rendelkezzünk, hogy magyar-szocialista Magyarországon nyugodtan élhessünk és magyar-szocialista Magyarországot építhessük. Horánszky András Káder kéri felszólalásában a norma eltörlését és minőségi munka szerint fizessék a kisiparosságnak az illetményeit. Kues már Imre elv: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pártbizottság nevében kéri, hogy mos kapott telefon értesítés alapján, hogy az Ök szellemében dolgozzunk, ne személyeskedjünk, mert csak így tudjuk szent gondolatunkat dűlőre vinni. Bajusz Zoltán J.Tanács elnök: Mi magyarok vagyunk és nyugodtaknak kell lenni felesleges, hogy magyar vér folyjon éppen ezért a MunkásParaszt bizottság vegye vállára a feladatokat és oldja meg az előttünk álló komoly feladatokat. Az összes honfitársak követelik, hogy a hadiözvegyek, hadiárvák nyugdíját állítsák vissza. 1946-ban Bélistázottak felülvizsgálását egyhangúan kérték.