Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)
Előszó
földműves ellen indítottak eljárást. A bíróság Ortót, Jánosikot és Sándort izgatás vádjával 10 hónapi, Szincsákot 1 évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. PAMLÉNY - KERESZTÉTE Október 28-án járási felhívására felvonulást tartottak, majd munkástanácsot választottak, amelynek elnöke valószínűleg a pamlényi Dankó István földműves lett. 419 Kozma László tanácselnököt leváltották, a község vezetését átvették. Az iratok nem utalnak arra, hogy Keresztéte községben külön munkástanácsot választottak volna. A pamlényi „Dózsa" és „Kossuth", valamint a keresztétei termelőszövetkezet feloszlott. Kozma László vb elnök munkaviszonyát a járási tanács vb december 13-án megszüntette. 1957. február 13-án a végrehajtó bizottság már ismét régi tagjaival kezdte meg munkáját, Kozma azonban csak a hónap végére lett újra a tanács elnöke. A felvonulás megszervezése miatt Kinlai István és Rabócz László pamlényi kisparasztokat rendőri felügyelet alá helyezték 420 PERECSE - KÁNY A forradalom idején megalakult a munkástanács, azonban a hatalom továbbra is a tanács vezetői, Farkas Mihály tanácselnök és Iván János tanácstitkár kezében maradt. Arra vonatkozólag nincs információ, hogy kik voltak a testület tagjai, egyáltalán mind a két községben külön munkástanács alakult-e, vagy közös. A kányi „Úttörő" termelőszövetkezet már az első napokban feloszlott. A tsz-tagok voltak az elsők, akik felszántották tagosítás előtti földterületüket. 421 1957. január 25-én a járási tanács ülésén Kispál Pál beszámolójában megjegyezte, hogy Perecse községben a munkástanács sem gazdasági, vagy pénzügyi, illetőleg személyi kérdésekben olyan intézkedést, amely törvé419 Politikai Nyomozó Osztály összefoglaló jelentése. 742. o. «° B.-A.-Z. m. Lt XXIII-1033.; B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 1. f. 2/89. ő. e. MSZMP Encs Járási Bizottsága előterjesztése az 1957. okt. 30-i vb ülésre. 421 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 6. f. 1/4. ő. c. Jegyzőkönyv az encsi járási kibővített titkári értekezletről. 1957. febr. 5.